Archive for ‘május, 2011’

Budai Gourmet – Mindenből a legjobbat

Budai Gourmet – Mindenből a legjobbat

A legjobb éttermek, borászatok, a legfinomabb pálinkák, sajtok, szalámik, sonkák, mézek és minden, ami szem szájnak ingere várja a Budai Gourmet látogatóit június 3-4-5-én a Millenáris Parkban.

Ne gyújts rá! – legalább ma

Ne gyújts rá! – legalább ma

Világszerte május 31-én tartják a Nemdohányzók Világnapját (NON-Smoking Day), melyet a WHO 1987-ben hívott életre azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a dohányzás ártalmaira és a nemdohányzó életmód előnyeire.

Gyerekek a tévénézés ellen

Gyerekek a tévénézés ellen

A gyerekek mértéktelen televíziózása ellen indított kampányt egy lengyel civilszervezet. A lengyel gyerekek átlagosan naponta két és fél órát töltenek a televízió előtt, de szombaton ez az idő meghaladja a három órát is – derült ki egy lengyel közvélemény-kutató intézet felméréséből.

Közlekedési játszótér Csongrádon

Közlekedési játszótér Csongrádon

Közlekedési játszóteret avattak május végén Csongrád városában; a mintegy 480 négyzetméteres parkban számtalan közlekedési szituációt gyakorolhatnak a gyerekek az óvodástól az általános iskolás korig.

Itt a devizahiteleseket segítő csomag

Itt a devizahiteleseket segítő csomag

Megegyezett a Kormány és a Magyar Bankszövetség a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítéséről szóló csomagról. Az Otthonvédelmi Akcióterv részleteit Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály bankszövetségi elnök ismertette közös sajtótájékoztatójukon.

Ezerrel: hangoskönyv Guillaume Depardieu és Jean-Marc Fogiel beszélgetéseiből

Ezerrel: hangoskönyv  Guillaume Depardieu és Jean-Marc Fogiel beszélgetéseiből

Guillaume Dépardieu, Gérard Dépardieu fia 2011. április 7-én töltötte volna be 40. életévét. Színész, előadó, dalszövegíró volt egyszemélyben, akinek rövid életét folyamatosan beárnyékolta a külső korlátokkal és belső démonaival folytatott harc: erőszakos cselekmények, drog, börtön, egy súlyos autóbaleset és annak folyományaképp egy amputáció, de legfőképpen az állandó, kétségbeesett küzdelem a figyelemért, a szeretetért, az elfogadásért.

Mr. és Mrs Kalifornia voltak

Mr. és Mrs Kalifornia voltak

Maria Shriver a Kennedy-feleségek keresztjének legújabb hordozója. A Terminátor és az „amerikai királyi család“ hercegnőjének frigye huszonöt év után zátonyra futott. Maria a nőfaló Arnold Schwarzenegger hírhedt nőügyei felett hosszú évek óta szemet hunyt. Ám a házvezetőnőjükkel közös és egy évtizeden keresztül eltitkolt gyermek még a férfi-csalárdság tűrése légkörében nevelkedett Kennedy-sarjnak is túl sok volt.

Törvény készül a táboroztatás szabályozására

Törvény készül a táboroztatás szabályozására

Jelenleg nincs olyan szabályozás, amely meghatározná a nyári táboroztatás rendjét. Ezen kíván változtatni Mihalovics Péter, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Új Nemzedék Jövőjéért felelős miniszteri biztosa, aki még a 2012-es táboroztatási időszak előtt szeretné elfogadtatni az erről szóló törvényt – hangzott el a május 27-én, egy budapesti játszótéren rendezett sajtótájékoztatón.

Szerelmes avatarok

Szerelmes avatarok

Ez a “love story” egy forró nyári éjszakán Santa Barbarában kezdődött, méghozzá azzal, hogy Tamara Langman segített megölni a Prince Malchezaar néven ismert sárga szemű démont… Amikor a fiatal lány belépett a World of Warcraftba – a világ legnépszerűbb, csak interneten keresztül játszható szerepjátékába -, avatarja, a szőke copfos gnóm, Arixi Fizzlebolt azonnal felkeltette John [...]

Kisebbségbe szorultak a házaspárok Amerikában

Kisebbségbe szorultak a házaspárok Amerikában

Az amerikai háztartásokban először csökkent 50 százalék alá házaspárok aránya, ami történelmi eltolódást jelent az amerikai család fejlődésében a kevésbé hagyományos együttélési formák javára – közölte a The New York Times.



Archivum

Hirdetés

- Minden jog fenntartva!