A 3 évnél fiatalabb gyerekek mindössze felének mesélnek a szülei naponta – az ennél idősebbek családjában pedig még rosszabb a helyzet. A Médiaunió idei, „Mesélj mindennap!” kampányának célja, hogy ezen változtasson!
A 3 évnél fiatalabb gyerekek mindössze felének mesélnek a szülei naponta – az ennél idősebbek családjában pedig még rosszabb a helyzet. A Médiaunió idei, „Mesélj mindennap!” kampányának célja, hogy ezen változtasson!
2011. szeptember 22-től a Család, Gyermek, Ifjúság című szakfolyóirat a XXI. század kihívásait szem előtt tartva, de a korábbi szakmai tartalmat és értéket megőrizve, immár online formában válik elérhetővé a www.csagyi.hu címen. A kiadvány 1992 óta szolgálja a magyar gyermekvédelmet, mint a szakma egyetlen rendszeresen megjelenő szakfolyóirata.
Jelentős pozitív változások történtek a közelmúltban a médiaszabályozásban a gyermekek védelme terén – álapították meg a VI. Nemzetközi Médiakonferencia résztvevői, ám továbbra is sok a teendő, különösen a jogalkalmazás, az önszabályozás és a médiaoktatás/médiatudatosság terén.
Az Országgyűlés 2011. szeptember 19-én fogadta el a rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztést lehetővé tévő törvényt, és szeptember 29.-től jelenthető be a végtörlesztésre vonatkozó igény. Milyen feltételeknek kell megfelelni és hogyan teremtsünk elő pénzt a végtörlesztésre – ehhez gyűjtöttük össze a gyakorlati tudnivalókat és tanácsokat.
A menopauzát átélő és az azon átesett nőknek is van lehetőségük a súlyukat megtartani sőt, akár még át is alakíthatják az izom-zsír arányukat a kívánatos irányban. Az érzékeny időszakhoz kapcsolódó kényes kérdésekről dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza, a Magyar Menopauza Társaság tagja beszélt.
Hogyan vegyük sikerrel az álláskeresés akadályait? Hogyan állíthatjuk be magunkat a lehető legpozitívabban? És egyáltalán, hogyan öltözködjünk, hogyan jelenjünk meg egy állásinterjún vagy az első munkanapokon? Ezekre a kérdésekre segít válaszokat találni a HVG Állásbörze október 5-6-án.
Idén hatodik alkalommal kerül sor a Múzeumok Őszi Fesztiváljára, amelynek keretében mintegy százhetven múzeum fog össze, hogy hat héten át különböző színes és változatos programokat kínáljanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az október 3-ai Országos Múzeumpedagógiai Évnyitóval kezdődő programsorozat a múzeumok őszbúcsúztató programjaival zárul november közepén.
A Design Hét fesztivál nyolcadik évéhez érkezett. Fejlődése töretlen, akárcsak a közönség hűsége. Bár Budapest több mint száz helyszínén zajlik, jelentősége országos, hiszen a hazai kreatív ipar egészét ünneplik programok sorával szeptember 30-tól.
Szerveink öregedő sejtjeit érett őssejtek pótolják, melyek elősegítik a károsodott vagy már működésképtelen sejtek cseréjét. Ezeknek az őssejteknek a pusztulását sikerült kutatóknak megakadályozni, és ezzel egész sor, a kor előrehaladtával megjelenő vagy romló betegség kezeléséhez segítséget nyújtani – ismertette a Cell Cycle legújabb tanulmánya.