Közzétéve: 15 május 2012 brodiemilia
Abban, hogy kevés nő vállal szerepet Magyarországon a közéletben, a közélet minden szereplője egyet ért. Abban is egyetértés van, hogy ezen a helyzeten jó lenne változtatni, vita csupán abban van, mi is lehetne a megoldás ebben a helyzetben. Az Ökopolisz Alapítvány az egyik lehetséges megoldást mutatta meg, amikor önismereti és taktikai tréninget szervezett olyan nők számára, akik már ma is szerepet vállalnak a közéletben, illetve olyanoknak, akik ezt még csak tervezik. Tovább…
Közzétéve: 02 május 2012 brodiemilia
Lakóhelyüket, egymást és önmagukat ünneplik az óbuda-békásmegyeriek immár hatodik alkalommal. Idén május 5-én kínál századfordulós hangulatot a Fő tér a rendezvényre látogatóknak. Ez a nap az együttlétről, kultúráról, sportról, egészségről, kikapcsolódásról és az összetartozásról szól. Az már a vendégeken múlik, hogy egyetlen helyszínen töltik el a napot, vagy kedvükre válogatnak a kínálkozó programok között. Tovább…
Közzétéve: 12 április 2012 brodiemilia
Ugye mindenki fel tudja idézni, amikor az esküvője előtt állítja össze a vendéglistát, és egyszer csak felmerül néhány rég nem látott unokatestvér neve, akikkel együtt töltötte gyerekkori nyarait, de már évek óta nem találkoztak. Pedig nem szükségszerű, hogy az unokatestvérek végleg eltávolodjanak egymástól. A Jékely-Péterfy-Váczi család lánytagjai, a Kuzin Klub létrehozói szerint biztosan nem. Tovább…
Közzétéve: 07 április 2012 brodiemilia
A költészeté a főszerep az Óbudai Kulturális Központban havonta egyszer. A szervezők nem titkolják, hogy az új program azért került fel a kínálatba, hogy újra „divatba hozzák” a verseket. Tovább…
Közzétéve: 28 március 2012 brodiemilia
Aki gyermeket vállal, előbb-utóbb szembesül azzal, hogy a családi filmek plüssrugdalózós, gyermekkacajos jelenetei „nem valóságos történeten alapulnak”. A gyerek kevesebbet alszik és többet sír, mint ahogy azt elképzeltük. És általában semmi sem úgy lesz, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Sőt, néha nagyon nem úgy lesz. De ahogy Jutka és Hajni története is bizonyítja, így is ad az élet elég örömöt minden kisgyerekkel. Tovább…
Közzétéve: 22 március 2012 brodiemilia
Közös kerékpártúrára hív mindenkit Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a hétvégén. A kerékpáros családi napon egy rövidebb és egy hosszabb útvonal között lehet választani. Tovább…
Közzétéve: 29 február 2012 brodiemilia
Különleges élményben lehet részük a zenekedvelőknek, akik meghallgatják Nagy János és Frankie Látó műsorát, amellyel Debussy előtt tisztelegnek, a zeneszerző születésének 150. évfordulója alkalmából. Tovább…
Közzétéve: 15 február 2012 brodiemilia
Néhány nap múlva dönteniük kell az idén felvételizőknek arról, milyen szakra, melyik főiskolára vagy egyetemre jelentkeznek. Éppen ezért országos felmérést készített az idén felvételizők körében a MOT.HU arról, milyen szempontok alapján döntenek a diákok a felsőoktatási felvételijükkel kapcsolatban. A kérdőíves felmérésen 405 olyan fiatal vett részt, akik ebben az évben jelentkeznek felsőoktatási intézménybe. A válaszok alapján elmondható, hogy bár a felvételizők érzik, hogy fontos kérdésben kell dönteniük, gyakran mégis alapvető témákban tájékozatlanok. Tovább…
Közzétéve: 15 február 2012 brodiemilia
Abban, hogy egy fiatal milyen szakra jelentkezik, annak is nagy szerepe van, hogy milyen anyagi terheket jelent a képzés költsége a család számára. A költségtérítéses képzéseknél az is szempont lehet a választásnál, hogy egy-egy diplomával milyen jövedelemre lehet számítani, tehát mennyi idő alatt térül meg a befektetés. A Frissdiplomás.hu megvizsgálta, hogy az egyes intézmények képzési költségeit figyelembe véve a teljes költség hány hónap alatt térül meg a hallgatók számára. Tovább…
Közzétéve: 09 február 2012 brodiemilia
A Csak az egészség meglegyen című albumának dalait mutatja be a Kaláka együttes február 10-én Óbudán. Tovább…