Közzétéve: 14 május 2012 adm
Az abortusz ellen tartott felvonulást A menet az életért olasz mozgalom Róma belvárosában. A menettel egy időben nővédő mozgalmak tartottak ellentüntetést. Az „állami gyilkosságokat” elítélő tiltakozók a Colosseumtól a Szent Péter tér közeli Angyalvárig vonultak, az 1978-ban hatályba lépett abortusztörvény eltörlését követelve. Tovább…
Közzétéve: 14 május 2012 adm
Sulyok Gabriella Munkácsy-díjas grafikusművész 24 egyedi rajzából Orpheusz útján címmel kedden nyílik kiállítás a frissen felújított Ferencvárosi Pincegalériában. „Látható lesz a 13 darabból álló Orpheusz útján című sorozatom, ennek elemeit fekete tussal, pasztell krétával, néhányat pedig grafittal készítettem.” Tovább…
Közzétéve: 14 május 2012 adm
A Világ Igaza kitüntetést adományozta a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Mallász Gittának (Margit), aki 1944 decemberében több mint száz zsidó nőt és gyermeket mentett meg Budapesten a deportálástól. A Világ Igaza emlékérem az Izrael állam általi legmagasabb kitüntetés, amelyet olyan nem zsidók kaphatnak meg, akik a II. világháború alatt zsidók életét mentették meg. Az eddigi 24 ezer Igazak között 764 magyar van. Tovább…
Közzétéve: 13 május 2012 adm
Különleges porcelánfejű babákkal benépesített, a 19. század, ill. a 20. század első fele polgári otthonainak világát idéző, az eredetiekhez megszólalásig hasonló miniatűr bútorokkal berendezett szobabelsők, aprócska boltok és Réber László grafikái várják a látogatókat Székesfehérvár legújabb múzeumában, a pénteken megnyitott Hetedhét Játékmúzeumban. Tovább…
Közzétéve: 13 május 2012 adm
A cölibátus eltörlése és a nők pappá szentelése jelenthet megoldást a pedofilbotrányoktól megtépázott írországi katolikus egyház problémáira – állapították meg azon a dublini tanácskozáson, ahol az ír katolikus egyház részéről több mint ezer hívő és pap vett részt. Tovább…
Közzétéve: 13 május 2012 adm
A Svájcban dolgozó fiatalkorú magyar prostituáltak védelmére kötött együttműködési megállapodást Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerületének püspöke és Claudia Bandixen, az Aargaui Református Tartományi Egyház elnöke pénteken Budapesten – közölte a Dunamelléki Református Egyházkerület sajtószolgálata az MTI-vel. Tovább…
Közzétéve: 13 május 2012 adm
A természeti népek művészetének szentelt párizsi Quai Branly múzeumban vadonatúj romos labirintus fogadja a látogatókat a legújabb kiállításon: a sámánizmus és a szellemkultusz a téma. „Csupa olyasmit csinálunk itt, amit nem lenne szabad” – mondta Jean de Loisy, „A zűrzavar mesterei” című kiállítás biztosa a Le Figaro-nak. Tovább…
Közzétéve: 11 május 2012 adm
A vízdíjak egyre nőnek, miközben a vízkészletünk egyre fogy. Lássunk, mit tehetünk mi, hogyan takarékoskodhatunk a vízzel a mindennapokban? Energia szakértőnk tippjei következnek. Tovább…
Közzétéve: 11 május 2012 adm
Tizennyolc budapesti fodrászat 120 hajszobrásza várja pénteken 20 órától a megszépülni vágyó vendégeket a Fodrászok Éjszakája rendezvény keretében, az este és az elkövetkező két hét folyamán minden látogató fél áron veheti igénybe az üzletek szolgáltatásait. Tovább…
Közzétéve: 11 május 2012 adm
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve megalakította a Kárpát-medencei Családláncot, amelynek célja, hogy felkutassa és összefogja a határon túli magyarlakta területeken a családdal foglalkozó civil szervezeteket. Tovább…