Közzétéve: 17 október 2010 gonczipetra
Amikor beköszöntenek a borús hónapok, ritkábban mozdulunk ki otthonról, s ilyenkor hamar megszáll minket az ihlet a lakás kényelmesebbé, hangulatosabbá tételére is. Ha valaki úgy érzi, hogy a múzsája ezúttal messzire kalandozott, úgy segítségül ajánlunk néhány ötletet, gondolatot, melynek megvalósításával beengedhetjük az utolsó őszi napsugarakat is a lakásba. Tovább…
Közzétéve: 08 október 2010 adm
“A boldogságnak nincs köze ranghoz és vagyonhoz: egyszerűen csak harmónia dolga.” (Lao Ce) Ha a feng shuiban gazdagságról beszélünk, fontos a ezt az idézetet szem előtt tartanunk. A gazdagságot a többezer éve a taoizmus és buddhizmus által átszőtt kínai kultúrában egészen máshogyan kezelik és szemlélik, mint a nyugati világban. Tovább…
Közzétéve: 30 szeptember 2010 adm
Amikor az 1. életterületre (Karrier) már tudatosan tudunk ránézni, és kitűztük a céljainkat, valamint a 2. életterületen (Szerelem, házasság) „ketten lettünk”, ill. megteremtettük annak feltételeit az életterünkben, akkor következhet a 3. életterület vizsgálata, amely a család-egészség fogalmakhoz kötődik. De miért is…? Miért éppen „család”, és hogy is jön ez össze az „egészséggel”…? Tovább…
Közzétéve: 05 szeptember 2010 adm
Az étkező morzsás-zajos-élénk helyszín minden lakásban. A reggel kávéillatú, ha kedvem kerekedik vajas kiflit sütni, akkor még a rigók is benézegetnek a szomszéd ezüstfenyőről. Délben kevesen használják, hisz ki van ilyenkor otthon… Legfeljebb az iskolából hazatért gyerek hátizsákja hever az étkező közepén, a gyerek pedig a térdéről eszik a tévé előtt. Este viszont itt lehet összegyűlni, finomságokat, eszegetni, egy pohár borral koccintani. És persze itt zajlik az ünnepek egy jelentős része is. Tovább…
Közzétéve: 20 augusztus 2010 adm
Vannak mesei szép színek, amik önmagukban szinte émelyítően édesek és halvány, olvadó, folyékonynak tűnő közeget teremtenek, ha csak velük színezünk egy szobát. Más színekkel együtt azonban kellemesek, akár neutrálisak is lehetnek. Az egyik jellegzetes képviselőjük a krémszín. Tovább…
Közzétéve: 03 augusztus 2010 adm
Sok munka, vezető beosztás, sok pénz, kevés szabadidő – általában ez jut eszünkbe itt „nyugaton” a karrierről. A Feng Shui tanítása szerint azonban a „karrier” fogalma nagyon bölcsen azt takarja, hogy valaki olyan mesterséget űz, amelyben öröme telik. Nem a pozíció, az ismertség a mérvadó, hiszen ez önmagában nem mindenkit tesz elégedetté. Tovább…
Közzétéve: 17 június 2010 adm
Piros a lakásban: lángoló, bátor, dinamikus, érzéki – ezer árnyalata ezer jelentést hordoz. Mindig meleg, gyakran forró, tüzes, sosem unalmas. Nyomasztó azonban lehet, a vörösen bomló vérszín a szürke falakon… Szóval vigyázzunk azért – a sötét árnyalatai, különösen szürke vagy fekete mellett életveszélyesen kegyetlen hatásúak. Tovább…
Közzétéve: 30 május 2010 adm
A függöny köti össze a külső és belső tér látványát. Az üveg elválaszt és megmutat: a függöny összeköt, keretez és eltakar. Összeköt, mert a külső tér színeit gyakran megjeleníti; keretez, mert az ablakot képvászonként körbeöleli; és eltakar, mert ha akarom: kizárja a kinti világot. Intim belső terekhez nélkülözhetetlen, de drámai hatást, könnyed szélfuvallatot, színpadiasságot, szétszórt tavaszt is eljátszhatunk vele. Attól függ, milyet választunk. Ezerfélét lehet. Ebből az ezerből néhány lehetőséget szeretnék megmutatni. Tovább…
Közzétéve: 30 május 2010 adm
Ritka jelenség a lakásokban az ezüstszín, az igazi, a valódi ezüstszín. Nem a nikkel, az alumínium vagy az acél színe. Az alig tükrös, homályos holdszín, ami feketére sötétül, és közben a zöld, a barna valamennyi árnyalatát megcsillantja. Titokzatos, mint a Hold. Tovább…
Közzétéve: 30 május 2010 adm
Sokan ábrándozunk nagyobb lakásról, nagyobb szobákról, hatalmas terekről. Néhány ötlet azoknak, akik igazán szeretik a nagy, magas, tágas, fényes szobákat, a ritkán elhelyezett, alacsony, apró bútorokat, a fényből és árnyékból épülő szobát. Ilyet persze tényleg csak hatalmas házakban, lakásokban, loftlakásban lehet művelni. (Bár az utóbbiban ritka az igazán nagy üvegfelület, ami át is veszi a falak szerepét.) Tovább…