Időrendben visszafelé görgetve az eseményeket sorsszerűnek tűnik, hogy március 8-án, azaz a Nemzetközi Nőnapon születtem… lánynak. Anyukám erősen kisfiút szeretett volna, mert – mint egy ízben magyarázta: „nem akartam női sorsot gyermekemnek”.

Béres Zsuzsa (fotó: Szilágyi Stefánia)

Sikeresen meg is óvott „a női sorstól” egészen addig a pillanatig, amíg legelső munkahelyemen egy kötelező üzemorvosi vizsgálat alkalmával az orvos, mihelyt elmondtam neki, hogy kisbabát várok, azonnal tárcsázott, s vészjósló hangon figyelmeztette a személyzetiseket: „Ugye tudjátok, hogy a Béres Zsuzsa terhes?!”.

Mindez azt követően történt, hogy főnököm előzőleg megtiltotta, hogy várandósságom tényét az üzemi orvosnak egyáltalán eláruljam.

Kezdő közéleti nőként első akciómat teljesen önállóan vittem véghez: igazságérzetemet rettenetesen bántotta, hogy anyukámat saját klinikáján nem nevezték ki professzornak. Bár orvoskutatóként nemzetközi hírnévvel s belgyógyásznőként – elsőként Magyarországon – akadémiai doktori címmel büszkélkedhetett, mégsem őt, hanem egy nála tizenöt évvel fiatalabb s csak PhD fokozattal rendelkező férfikollégáját léptették elő. Levélben fordultam a Magyar Nőszövetséghez panaszommal, e helyzet kivizsgálását és orvoslását kérve. Néhány hét múltán kaptam is egy udvarias választ, ám a Nőszövetség vizsgálata anyukám ügyében semmi kivetnivalót nem talált. Nagyon csalódott voltam, de akkortájt fogalmam sem volt róla, hogyan válhatna belőlem közéleti nő, aki sikerrel tehetne azért, hogy a „női sors” stigmája egyszer s mindenkorra a történelem süllyesztőjébe kerüljön.

A rendszerváltás nyomán megmozduló új magyar civiltársadalom lett közéleti és politikai iskolám. Először a zöldpolitika (Duna Kör, Magyarországi Zöld Párt), később a nőjogi aktivizmus (Zöld Nők Csoportja, Feminista Hálózat, NaNE) ébresztett rá a közéleti lét ízére. Fantasztikusan izgalmas korszaka volt ez életemnek: kezünkbe vettük sorsunkat és közösen léptünk fel közös céljainkért. Már nem voltam egyedül, nem magányos hősnőként küzdöttem magam és sorstársaim igazáért. Mindeközben rengeteget tanultam is: új szakmákat és készségeket sajátítottam el „a terepen” – hazai és külföldi aktivisták útmutatásával. A civil szervezkedés, kampányolás, lobbizás, erőforrásgyűjtés, sajtókapcsolatok építése és ápolása, a bel- és külföldi networking, az újság- és kiadványkészítés, a szervezetfejlesztés, a konfliktuskezelés: mind-mind olyan új értékes tudással gyarapítottak, melyet jövedelemszerző és önkéntes munkámban azóta is intenzíven használok.

Közéleti nőként egy számomra korábban ismeretlen világot fedeztem fel. Az otthon és a munkahely falait kitágítva az emberiség sorsának teljessége tárult elém. Életem kerekebb egésszé vált, amikor átéltem, hogy világszerte nők milliói küszködnek hozzám hasonló kihívásokkal, hogy sorstársak vagyunk, s hogy sorsközösséget alkotunk. Rájöttem, hogy amikor közéleti nőként beleteszem a magamét a „nagy közösbe”, akkor mindez nemcsak mások, hanem saját magam és a családom javára is válik.

Közéleti nőiségem életemmel együtt mozog és változik. A klasszikus aktivizmus és politikai szerepvállalás helyett alkatomnak ma inkább az intimebb, egyedibb, kisebb léptékű, ugyanakkor nem kevésbé ütőképes tevékenységek felelnek meg. Nők az úton blogom, Power Woman Szalonom, nőket mentoráló tevékenységem állandó kapcsolódást jelent élő-eleven, változó és változni-változtatni akaró női közösségekhez. Azért, hogy a klasszikus közéletiségnek se fordítsak teljesen hátat, legújabban csatlakoztam az UNIFEM-ért Magyar Nemzeti Bizottság Egyesülethez is.

Az elmúlt évszázadban sok közéleti nő tett azért, hogy anyukám munkássága végül nálunk is méltó elismerésben részesülhessen. Beválogatták ugyanis a 2010-ben megjelent Nők a magyar tudományban című kötetbe, mely a nagyközönségnek is bemutatja számos kiemelkedő tudós nő életútját és tudományos munkásságát. Ő már sajnos nem érhette meg a vágyott elismerést és egyetemi tanárnak sem nevezték kis soha. De e kötet léte is bizonyság arra, hogy lehetséges jó irányú fejlődés és változás. A nyugati nőmozgalmaknak óriási szerepe van abban, hogy a nőkérdés az Európai Unióban is a közpolitika tárgya. Ez Magyarországra is jótékony hatással van, ám nem helyettesítheti a mi – közéleti, civil – hozzájárulásunkat saját és nőtársaink életfeltételeinek jobbítására.

Béres Zsuzsa

Címkék: Béres Zsuzsa, civiltársadalom, közéleti nő, női sors, nőjogi aktivizmus, Nők a tudományban