Minok.hu          

Interaktív egyiptomi kiállítás: Ramszesz – az ásatás

Közzétéve: 12 október 2010 adm

2010. október 3-ától 2011. február 28-ig látható a RAMSZESZ – az ásatás interaktív egyiptomi kiállítás a WAX Kultúrgyárban. Az egyedülálló tárlat egy elképzelt ásatást mutat be, melyben II. Ramszesz egyik templomának és a fáraó sírkamrájának rekonstrukcióját láthatja az érdeklődő közönség.



 

A legenda szerint II. Ramszesz több mint 3000 évvel ezelőtt utasítást adott egy város felépítésére. A munkálatok befejezését egy hatalmas homokvihar akadályozta meg. Ezt a félig kész települést tárjuk fel 2010-ben egy egyedülálló kiállítás formájában. A kiállítást végig járva nagyon fontos információkat tudhatunk meg az ókori Egyiptom istenvilágáról, az építészetéről és az emberek mindennapi életéről.

Az első teremben látható egy 700 négyzetméteres templom, melyben az egyiptomi vallás legismertebb isteneinek szobrán kívül autentikus oszlopokon kísérhetjük figyelemmel az ókori egyiptomi ábrázolás művészetét. A következő teremben egy elhagyott sírkamra területére lépnek a látogatók, ahol megismerkedhetnek a mumifikálás folyamatával. A sírkamra falait az újbirodalmi sírkamrák falain megjelenő díszítések borítják. Az utolsó, interaktív teremben vetítések és egy briliáns csapda várja a látogatókat.

A kiállítás különlegessége még, hogy az első terembe belépve egyenesen az egyiptomi éjszakában találhatjuk magunkat, ahol csak a fejünkre szerelt világítás segítségével tájékozódhatunk. Szintén kuriózum, hogy a megszokott információs táblák helyett a legmodernebb info-kommunikációs rendszeren keresztül, bluetooth segítségével telefonunkról tudhatunk meg részleteket a kiállított tárgyakról.

A kiállítás ismeretterjesztő jellegét hangsúlyozzák, és az élménytanulást segítik elő a csoportok számára szervezett tárlatvezetések, interaktív, a tananyagba beilleszthető múzeumpedagógiai foglalkozások.

A szervezők azonban még ennél is tovább mennek: a nemzetközi összefogással megvalósult kiállítás példáján olyan multi-kulturális gyermek és felnőtt programokat – játszóházat, koncertet, filmklubot, teaházat – szerveznek, amelyek az ismeretterjesztés mellett számtalan szórakozási lehetőséget is kínálnak, akár a kiállítással egybekötve, akár attól függetlenül.

„Ramszesz személye és a kalandok minden gyermek és felnőtt képzeletét megragadják. Exkluzív betekintést nyerhetnek a látogatók Ramszesz korának miliőjébe” – mondta Árkai Mónika, a rendezvénynek helyszínt biztosító WAX képviselője. „Büszkék vagyunk rá, hogy a WAX lehet a kiállítás világpremierjének helyszíne.”

A kiállítás honlapja: www.ramszeszazasatas.hu



8 Hozzászólások ehhez a bejegyzéshez

  1. bobo2107 írta:

    HATALMAS CSALÓDÁS ez a kiállítás. Nem javaslom senkinek ennyi pénzért. Semmi eredeti Egyiptomi dolog nincsen egy vicc az egész. Pár műanyag szoborutánzat között lehet lemerülő led lámpákkal a homokban sétálgatni.

  2. kiállítás írta:

    Csatlakozom az előttem szólóhoz.
    Senki se ruházzon be erre a kiállításra, csak is bosszankodásra adhat okot.

  3. Antal Kinga írta:

    számomra is nagy csalódás volt,és ahhoz képest drága,tutánhamun szuper volt,azt hittem ez is hasonló,de óriásit csalódott az egész család:(:((

  4. bobo2107 írta:

    Olyan mint egy pénzmosó hely. Minimum pénzbefektetés nagy kampány drága belépőjegy és semmit sem kapsz érte.

  5. Antal Kinga írta:

    teljesen egyet értek veled:)))

  6. Trara írta:

    Egyetértek én is. Még valamikor november környékén voltunk, áhh, de azóta is kísért ez a gagyi kiállítás. A “nagy filmvetítés” egy olyan dok.film volt amit már vagy 100-szor láttam a NatGeon. És a legszebb: most tudom meg hogy még nem volt kész! Folyamatosan hoznak újdonságokat (műanyagjátékokat, +2 homokozólapátot meg hasonló gagyikat – szerintem), de persze a jegyár ugyanannyi.

  7. Antal Kinga írta:

    bár egy jó volt a kiállításba:))mivel vittük a gyermekeinket is,3 és 7 évesek:)élvezték a lámpát:)ami persze a felénél lemerűlt:))és évezték a homokot,tiszta játszótér:)ja és azt akartam még kérdezni,hogy ez a telefonos rábeszélés hol volt????mert mi azzal nem találkoztunk,volt egy “turavezető”:)),aki elmondta amit már eddig is tudtam,és kész:)Tuthanhamunon kétszer is voltunk annyira tetszett,gyerekeimnek is:))

  8. Patakiné Tápai Erzsébet írta:

    Szia! Sziasztok!
    Én is voltam már pár hónapja,tetszett nagyon,sőt még képet is kértünk a bejáratnál.Valaki nem tudja véletlenül hova is kerültek fel ezek a képek?Azt mondták a honlapra,de nem találom!

1 Trackbacks For This Post

  1. Interaktív egyiptomi kiállítás: Ramszesz – az ásatás » Lángész mondja:

    [...] Forrás: http://minok.hu/interaktiv-egyiptomi-kiallitas-ramszesz-az-asatas/ [...]

Szólj hozzá!