Minok.hu          

Kit és mitől véd az új szabálysértési törvény?

Közzétéve: 03 október 2010 baracsikati

A közelmúltban életbe lépett jogszabályi módosítás nyomán most már a 18 év alatti fiatalokat is lehet elzárással büntetni szabálysértés elkövetése esetén. A civil társadalomban heves ellenkezést és sorra megjelenő tiltakozásokat váltott ki az új rendelkezés, sőt mi több Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztos is vizsgálatot kezdeményezett a legutóbbi eset kapcsán, amikor három lány fogadásból jelentéktelen értékű bizsukat emelt el egy hipermarketből.



 

Az első kérdés

Ez a történet szolgált hátteréül szeptember 28-án, a Merlin Színház Kamaratermében megrendezett Tiszta vizet előadássorozat: Fegyházi áldás című kerekasztal-beszélgetéséhez. Az est házigazdája a Budapesti Esélyek Háza. A jelenlévők között voltak jogászok, rendőrök, pszichológusok, ifjúsági segítők, érdekvédők. A bő két órában arra keresték a választ, hogy milyen úton – módon bírható rá a jogalkotó a módosítás felülvizsgálatára, megváltoztatására, milyen eszközökkel lehetne hatékonyabbá tenni a szociális védőhálót. A meghívott civilek egységesen azon az állásponton voltak, hogy 18 év alattiak elzárása ellentétes minden nemzetközi egyezménnyel, és e szabályok hazánkra is éppúgy vonatkoznak. A moderátor, Pogonyi Szabolcs által elsőként elhangzott kérdés arra kereste a választ, hogy „jó-e a törvény szigora”.

Pro és kontra érvek

A rendőrség részéről Lévai Eleonóra rendőr őrnagy azt hangsúlyozta, hogy a 20 ezer forint értékű szabálysértések száma megnövekedett, ami kezelhetetlenné tette a helyzetet és indokolt az ellenük való fellépés. Tisztázta azt a sokakban félreértésként élő helyzetet, hogy a rendőrség az ilyen cselekmények esetén nem végrehajtó, hanem előkészítő tevékenységet folytat. Az elzárás tényét a bíróság mondja ki.

Tőle átvéve a szót, a Helsinki Bizottság jogásza, Fazekas Tamás is indokoltnak tartotta a valós problémával való szembenézést. Kritikaként fogalmazta meg ugyanakkor, hogy a jogalkotók nem megfelelően készítették elő a módosítást, a civil szervezetek véleményét sem kérdezték, sőt a büntetés végrehajtás jelenlegi állapotában nem felkészült egy ugrásszerűen megnövekedő elkövetői kör befogadására. Véleményében arra is kitért, hogy előtérbe kell helyezni az elzárás helyett az alternatívákat.

A kriminálpszichológus, Hegedűs Judit pszichológiai és pedagógia kutatási eredményeket idézve kifejtette, hogy az elzárás pszichés megterheléssel párosul és ez egy 18 év alatti számára sokkal nagyobb kárt okoz, mint maga a személyi szabadság korlátozása.

A Mona Alapítvány munkatársa, Betlen Anna felhívta a figyelmet, hogy a gyerekek, fiatalok életéből eltűnt a biztonságot adó közösség és a gyermekvédelmi jelzőrendszer működése is korszerűsítésre szorul.

Üzenet a jogalkotóknak

A beszélgetés végén a jelenlévők a jogalkotó számára fogalmazták meg elvárásaikat. Nagyobb szerepet kapjon az ilyen jellegű ügyekben a mediáció (közvetítői eljárás a sértett és az elkövető között), felmerült a jóvátétel formájában elvégzendő munka lehetősége, valamint az, hogy az ilyen esetekben a bíróság mérlegelési jogkörét bővítsék. Bízzunk benne, hogy a megfogalmazott kérések eljutnak a címzettekhez.

Baracsi Katalin



Szólj hozzá!