Légy a szerelem boszorkánya!

Balogh Nóra
3 perc olvasás

Legtöbbünkkel bizonyára megesett már, hogy megtetszett valaki, akit elérhetetlennek hittünk, ennek ellenére mindent elkövettünk volna azért, hogy viszonzásra leljen érdeklődésünk. Ilyenkor bevethetünk bizonyos női praktikákat. Ki óvatosabban, ki gátlástalanabbul.

Hogyan csináljuk?

Nyugodtan leszögezhetjük: ha egy nő fel kívánja kelteni egy férfi érdeklődését, akkor fel is fogja kelteni azt! Lehetőségek tárháza áll rendelkezésünkre, az már rajtunk áll, milyen mértékű boszorkányságra vagyunk képesek.

Ha már boszorkányság, akkor elmehetünk egy magát hozzáértőnek valló személyhez, és kérhetünk szerelmi kötést, de érzelmeket semmilyen módon nem lehet erőszakkal kisajtolni, sem megvásárolni! Maradjunk így inkább azoknál a lehetőségeknél, amikre mi magunk is képesek vagyunk!

A praktikák

Egy merészebb szoknya, egy mélyen dekoltált blúz, egy pár csábos tűsarok azonnali eredményt hozhat. Nincs más dolgunk, mint párszor ellibbenni kiszemelt áldozatunk előtt, egy-egy kacér oldalpillantással is megspékelhetjük hódító tudományunkat. Mindeközben természetesen varázslatos illatfelhőt húzunk magunk után, és titkon reméljük, hogy vélt jövendőbelink nem allergiás a parfümünkre.

Ha ezek a kezdeti fortélyok nem elegendőek ahhoz, hogy szívünk vágya önként és dalolva leszólítson minket, kereshetünk egy közös ismerőst, aki spontán mód bemutat minket egymásnak. Akkor sincs gond, ha pechünkre épp nincs ilyen személy, hisz mi nők igazán találékonyak vagyunk.

Esetünkben teljesen rendjén való, ha úgy döntünk, a nekünk tetsző férfi mellé érve fránya módon összegabalyodnak virgácsaink és kénytelen-kelletlen épp Adoniszunkban kell megkapaszkodnunk.

Érdemes azonban alaposan mérlegelni, és felmérni a terepviszonyokat. Valóban néz-e ki annyira jól a férfiúk eme nemes példánya, hogy megkockáztassunk érte egy hasra vágódást is? A legtöbb férfi ugyan vágyik arra, hogy lábai előtt heverjenek a nők, de azért nem biztos, hogy a földről szeretnénk kezdeni a hódítást.

Módjával tegyük

Ha úgy döntünk, tényleg szükség van valami női trükkre, hát csak óvatosan! Ne akarjunk olyan szerepben tetszelegni, amivel nem vagyunk képesek azonosulni, mert görcsösek leszünk, ami pedig természetes kisugárzásunk rovására fog menni.

Vigyázzunk, hogy soha ne váljunk közönségessé! Nem mindegy, hogy kacér vagy ledér benyomást keltünk. Kis szerencsével a kiválasztott férfi veszi a lapot és nem csak veszi, hanem osztja is azokat!

Ha már beszélgetünk, egy-egy finom szemlesütés, sokat mondó hallgatás, vagy mély szemkontaktus a megfelelő pillanatban megengedett. De mindemellett tudjunk úrinők maradni! Úrinők, akiket meg kell hódítani, hiszen a férfi hódításra született és hosszú távon egyikük sem szereti, nem is becsüli a könnyű prédát.

Boszorkányos praktikáinkkal csak addig játszadozzunk, míg fel nem keltettük vágyaink tárgyának figyelmét! Igazán rabul ejteni egy férfit kizárólag személyiségünk varázsával, őszinte, kedves természetünkkel, pozitív kisugárzásunkkal leszünk képesek!

Köszönjük a megosztást!
Nóri vagyok, imádom a kreatív tevékenységeket és a szabadban töltött időt. Nagyon szeretek új recepteket felfedezni és elkészíteni, majd megosztani a családommal és barátaimmal. Szenvedélyem a fotózás, legyen szó természetről, utazásról, vagy csak a mindennapi élet apró pillanatairól. Mélyen érdekel a pszichológia és rendszeresen szervezek könyvklub találkozókat, ahol érdekes beszélgetésekbe bonyolódunk. Ezenkívül rajongok a filmekért, és gyakran írok róluk kritikákat. Remélem, hogy az írásaim inspirálhatnak másokat is.
Hozzászólás