Miért nincsenek kisgyerekkori emlékeink?

Balogh Nóra
2 perc olvasás

Az óvoda előtti időszakból a felnőttek túlnyomó részének semmilyen emléke nincs. A kutatók régebben azt gyanították, hogy a csecsemők agya nem képes emléket elraktározni, de az új kutatások szerint nem erről van szó. Patricia J. Bauer egy egyetemi kutatáson vett részt, mely a csecsemőkori amnézia címet viselte és arra kereste a választ, hogy felnőttként miért nem hívhatók elő a csecsemőkorból származó emlékeink.

Az emlékek beépülése attól függ, hogy milyen az agyi hálózatok szerkezete. Ezek a szerkezetek különböző időszakokban fejlődnek ki, ezért a csecsemők emlékeznek dolgokra, emléket raktároznak el, de nem hosszú távon. Egyszerűen elfelejtik őket és csak nagyon ritkán, valamilyen erős behatás következtében jönnek később elő az ebből a korból származó emlékek. Mivel a kisgyerekek számára olyan mennyiségű megjegyezni való van, amit aligha lehet egyszerre tárolni, nagyon hatékonynak kell lenniük az információk szűrésében. A mozdulatok, a szemmozgás is, az arcok, hangok és egyéb alapvetőségek szintén az emlékekbe raktározódnak el, így másnak a korai időszakban hely nem biztos, hogy marad.

Az említett agyi hálózatok hat hónapos és tizennyolc hónapos kor között kapcsolódnak össze, nagyon intenzív fejlődés figyelhető meg a kisgyerekek rövidtávú és hosszútávú memóriájának működésében. Az első hat hónapban a gyerekek körülbelül 24 órára tudnak visszaemlékezni. Ez az időtartam kétéves korukra egy évnyi hosszra növekszik.

Szakemberek megállapították, hogy a legkorábbi gyerekkori emlékeink felidézésének képessége érzelmi reakcióhoz kötődik. Ez lehet pozitív, de negatív is, ezekből alakulnak ki a beidegződések is, mint például, hogy valaki fél a kígyótól.

Dr. Bauer szerint “Az életünk nagymértékben függ attól, hogy képesek vagyunk-e a múltra emlékezni, és ez a képesség csecsemőkorban fejlődik ki”. Ez roppant érdekes és további kutatásra sarkallja az orvosokat, mert ezt a területet még mindig nem sikerült teljes mértékben feltérképezni. az agy egy nagyon bonyolult dolog.

TAGGED: ,
Köszönjük a megosztást!
Nóri vagyok, imádom a kreatív tevékenységeket és a szabadban töltött időt. Nagyon szeretek új recepteket felfedezni és elkészíteni, majd megosztani a családommal és barátaimmal. Szenvedélyem a fotózás, legyen szó természetről, utazásról, vagy csak a mindennapi élet apró pillanatairól. Mélyen érdekel a pszichológia és rendszeresen szervezek könyvklub találkozókat, ahol érdekes beszélgetésekbe bonyolódunk. Ezenkívül rajongok a filmekért, és gyakran írok róluk kritikákat. Remélem, hogy az írásaim inspirálhatnak másokat is.
Hozzászólás