Mindent a karmáról

Balogh Nóra
2 perc olvasás

Karma. Divatos szó manapság. Szeretünk hivatkozni rá: a karmánk miatt történik ez vagy az velünk, a karmánk miatt vagyunk hivatottak erre vagy arra. De mit is jelent mindez, mi is áll az egész mögött?

A karma az ok és okozat viszonya, kölcsönhatása, törvénye. Minden cselekedetünknek következménye van a világban, illetve minden, ami történik a világban, már maga egy következmény. Nem szabad azonban összetévesztenünk a karmát a sorssal! A kettő ugyanis nem azonos. A sors az eleve elrendeltetés, a véletlenek sorozata és az újraszületés, bár ez utóbbinak, a reinkarnációnak fontos része a karma.

Tévúton járunk akkor is, amikor karmikus kapcsolatoknak nevezünk szerelmi kapcsolatokat. Hiszen minden emberi kapcsolat karmikus is egyben, mindenhol jelen van a már említett ok-okozati viszony.

A karma törvénye szerint minden cselekedetünk, s ezzel együtt minden érzelmünk következményekkel jár, ami az ezotériában azzal egyenlő, hogy amit bevonzunk magunknak, az fog megtörténni velünk. Saját szabadságunkból eredően lehetőségünk van minden pillanatban a sorsunkat befolyásolni. Nem a véletlenek sorozata a sorsunk, épp ezért felelősséggel is tartozunk érte. Ha úgy érezzük, rossz karmát élünk, csak rajtunk múlik, élünk-e a lehetőséggel, és változtatunk-e rajta.

Egy ponton minden karmikus cselekedet beérik, azaz életünk során semmi nincs hiába, se a jó, se a rossz cselekedetek, mindegyiknek meglesz a maga következménye.

Fontos tehát a pozitív szemlélet, a helyes hozzáállás, az együttérzés, melyek sokszor az alapjai a jó karmának, míg az önpusztítás, azaz az önmarcangoló gondolatok a negatív eseményeket, érzelmeket vonzzák be. Ne okoljunk hát mást, külső tényezőket, esetleg embertársainkat amiatt, ha kudarc ér bennünket. Fogadjuk el, mi alakítjuk az életünket, van választási lehetőségünk minden percben, amennyiben az akaratunk megvan a változtatáshoz. A boldog élet alapja a boldogság magvainak elhintése a mindennapokban is. Törekedjünk a szeretet, az öröm, nyugalom elérésére, s mindez meghozza magával magát a boldogságot is.

Köszönjük a megosztást!
Nóri vagyok, imádom a kreatív tevékenységeket és a szabadban töltött időt. Nagyon szeretek új recepteket felfedezni és elkészíteni, majd megosztani a családommal és barátaimmal. Szenvedélyem a fotózás, legyen szó természetről, utazásról, vagy csak a mindennapi élet apró pillanatairól. Mélyen érdekel a pszichológia és rendszeresen szervezek könyvklub találkozókat, ahol érdekes beszélgetésekbe bonyolódunk. Ezenkívül rajongok a filmekért, és gyakran írok róluk kritikákat. Remélem, hogy az írásaim inspirálhatnak másokat is.
Hozzászólás