Témakörök: nyelvtanulási módszerek, nyelvtanulási folyamat, nyelvtanítás, anyanyelvi környezet hatása,nyelvhasználat, nyelvtanulás felnőttkorban, nyelvtanulás és anyanyelv
A szakértő elérhetőségei:
email: eletamerikaban@yahoo.com
web: http://eletamerikaban.freeblog.hu
Kezdődött az orosszal. Aztán jött a latin és a francia a középiskolában. Végül az angol. És persze mindvégig ott volt a magyar nyelvtan, mint örök kedvenc.
2001-ben diplomáztam az ELTE-n, magyar-francia szakos tanárként. Tanítottam középiskolában, általános iskolában, nyelviskolában, magántanárként iskolás és felnőtt korosztályt egyaránt, anyanyelvi lektorként és korrektorként is tevékenykedtem egy időben. Aztán az élet furcsa fintoraként felnőtt fejjel kellett elkezdenem angolul tanulni, amikor kiderült, hogy 2005-ben az Egyesült Államokba költözöm. Fél év intenzív angoltanulás után sikeres középfokú nyelvvizsgát tettem, a magam megelégedésére és mások bámulatára.
6 évig éltem Washington DC-ben férjemmel, a lányunk már itt született. Az igazi nyelvtanulás itt kezdődött számomra, amikor az anyanyelvi környezet, és a benne való mindennapi boldogulás felülírta mindazokat az ismereteket, amelyeket addig magaménak tudtam, amelyekre addig a különböző iskolák oktattak. A nyelvtanulás életformává vált. 2006-tól magyar, mint idegen nyelv oktatásával kezdtem foglalkozni, a hazánkba készülő amerikai diplomaták felkészítését végeztem, 2008-től már felkértek vizsgáztatásra is, és 2009-től pedig rendszeresen kaptam megkereséseket tananyagfejlesztésre és vizsgaanyagok elkészítésére, fordításra kormányzati szervek számára. 2009-ben TOEFL angol felsőfokú nyelvvizsgát tettem, 2010-ben pedig TESOL angoltanári képesítést szereztem itt, az Egyesült Államokban. Később közvetlen közelről figyelhetem meg az izgalmas folyamatot, ahogyan kislányom kétnyelvűvé kezd válni az amerikai óvoda hatására.
2009-ben úgy döntöttem, hogy több év amerikai tapasztalatát valamilyen módon meg szeretném osztani másokkal. Így indult a http://eletamerikaban.freeblog.hu kezdeményezésem, amelyben eleinte csak saját élményeimet osztottam meg az olvasótáborral, később már sokat utánaolvastam egy-egy körbejárt témakörnek, olvasói kérdéseknek, és a blogban persze rendszeresen helyet kap a nyelvtanulás témaköre.
2011 októberében tértem vissza Magyarországra. Ha most keresel nyelvtanárt, várom leveled a fenti emailcímen.
Várom a kérdéseket:
- ha Ön most kezdett nyelvet tanulni, és nehézségei támadtak;
- ha nyelvvizsgára készül, és ötleteket vár a siker érdekében;
- ha anyanyelvi környezetbe készül, és már van ismerete az adott nyelvről;
- ha tudni szeretné, hogy mennyi időbe telik egy nyelvet különböző szinteken elsajátítani;
- ha nem tudja eldönteni, hogy az a mód, ahogyan tanulja a nyelvet hasznos-e;
- ha kisgyermeke van, és idegen nyelvet akar neki tanítani;
- ha kíváncsi az amerikai életformára, szokásokra, hagyományokra, kultúrára (mielőtt kérdez, látogasson el a blogomra, hátha meg is kapja a választ ott);
- ha utat tervez az amerikai fővárosba, New Yorkba, vagy Floridába;
Figyelem: nem vagyok bevándorlási szakértő, bevándorlással kapcsolatosan nem adok felvilágosítást, vízumügyekben az Amerikai Nagykövetség honlapján lehet tájékozódni.
Kérdezni a hozzászólásoknál tudsz és a választ is itt találod majd meg. Ha szeretnél azonnal értesülni róla, jelöld be, hogy kérsz e-mail értesítést, ha hozzászólás érkezik.


január 25th, 2011 ekkor: 19:39
Üdvözlöm Judit!
Negyven éves vagyok és túlterhelt, mint sokan mások is. A katasztrófális élethelyzetünket viszonylag jól kezelem, de a feledékenységem kóros méreteket öltött. Ezért gondoltam, hogy a kondícionálás, tanulás jót fog tenni ez ellen és a világ is kinyílik. A francia nyelv hangzása nekem olyan, mint a bársony, elragadó… De a racionalitás az angol. szavakat NEM megtanulni már nem lehet. Mindenütt ott van az office to leet, stb. De a hagyományos módszerrel nem értem a logikát benne. Időm is kevés. Gondolom, két nyelv szimultán tanulása nem javasolt, ugye a szerelmetes francia és a hasznos angol? Mit gondol? Üdv! Lola
Lehet, hogy egy bevándorlási szakértő is kellene a Mi Nők-nek? Ez a figyelmeztetés azért frappáns és tetszik.
január 29th, 2011 ekkor: 03:46
Kedves Lola!
Jo kerdest tett fel. Ha a munkajahoz egyik nyelv sem szukseges, akkor hallgasson a szivere, es kezdje a franciat, ha szukseges lenne, ugy erzi valtoztathatna ezzel a sajat elethelyzeten, akkor az angolt javaslom.A nyelvhez valo hozzaallas gyakran az egyeb kepessegek (jo hallas, nyelvtani logika stb.) felett all, azaz ha valamit szivesen csinal, meg ha az nehezebb is, jobbak az eredmenyei, mert egyszeruen lelkes, szivesen es tobb idot fordit ra.
A ket nyelv kozt egyebkent alapszint felett sok hasonlosag van, a szokincs nagy resze hasonlo, csak maskepp ejtik.
Az angolban az a kellemes, hogy viszonylag hamar el tud erni egy alapszintu komunikaciot, az angol az elejen a konnyu nyelvekhez tartozik, egyetlen hatranya a kiejtes, es annak szabalytalansagai. A franciaban a kiejtest viszonylag konnyu elsajatitani, szabalyok vannak az egyes hangozparok kiejtesere, de a nyelvtana nehezebb alapszinten, mint az angolnak. Mas szoval, az angolban sikeresebbnek erezheti magat, foleg, ahogy irja, kevesebb ido mellett is jobb eredmenyt erhet el.Sokkal tobb az angol anyag, ha esetleg neten autodidakta modon akar tanulni, mindenfele szinten, gazdagabb Magyarorszagon a konyvvalasztek, sokan tanuljak, sokfele modszerrel, amelyek kozul biztosan talan olyat, amilyen Onnek megfelelo.
Kerem, ne kezdje a kettot egyutt, nagyon zavaro. Tanitottam olyan kozepiskolas gyerekeket, akiknek voltak angol-,es franciaoraik is. Rovid idon belul az egyik nyelvet kivalasztottak, es a masikat csak ugy tessek-lassek tanultak…Az egyik csak akkor segiti a masikat, ha mar magas szinten tudja (en mar felsofokon beszeltem franciaul, amikor angolul elkezdtem tanulni, es sokat segitett a francia ugy kozepfokig), alapszinten zavaro.
Ha megis a franciat valasztja, akkor javaslom Onnek a Francia Intezetet, es annak csodalatos konyvtarat, konyvesboltjat, ott a francia kulturaba is rendszeresen bekapcsoldhat, sok eloadas, filmvetites es egyeb programok varjak.
Nem tudom, milyen az anyagi helyzete, de ha ugy erzi, On egyeni modszert igenyel, vagy csoportban nem tudna megfeleloen haladni, erdemes felkeresni egy magantanart, aki csak Onre tudja alapozni az orak menetet.
Remelem segitettem, ha barmi kerdese van, nyugodtan tegye fel!
Bevandorlas az USA-ba kenyes kerdes, es nem vagyok vizumszakerto, de sokan megkerestek a blog miatt ilyen jellegu kerdesekkel, gondoltam elejet veszem ennek, hogy ilyen iranyba kerdezzenek, nem vagyok ebben kompetens.
Kellemes napot kivanok Onnek, es legyen szives, majd jelezze, hogyan dontott, es hogy tetszik a tanulas!
Udvozlettel
Szilasi Judit
január 29th, 2011 ekkor: 08:52
Kedves Judit! Köszönöm a tanácsokat! Az angollal kezdem, mert az anyagi helyzetünk javítása az elsődleges szempont! Mivel meglehetősen öntörvényű vagyok, jó hogy elmagyarázta részletesen, hogy miért nem jó együtt két nyelvet tanulni és ugyan az Ön véleménye az, hogy a francia kiejtése könnyebb, én ezzel autodidakta biztosan nem boldogulnék.
Egy kérdésem marad még. A Brit vagy az amerikai angol használhatóbb jobban európában munkához, az Ön véleménye szerint? Köszönöm! Lola
január 29th, 2011 ekkor: 13:02
Kedves Lola,
egyik nyelvet sem javaslom autodidakta modon tanulni! Az autodidakta modszert ugy ertettem, hogy kiegeszitesnek jo, otthon, sokfele weboldal letezik, ahol gyakorolhatja a mar oran megtanult dolgokat (tesztek, szovegertes, kiegeszitos feladatok, videok, hirolvasas stb). Autodidakta modon egy bizonyos szint utan lehet tanulgatni otthon, de egy jo eros kozepfokig, amely megadja a nyelvtani alapokat, mindenkeppen kell tanar.
Otthon a brit angolt tanitjak, de igazabol ez leginkabb a nyelvvizsgan erdekes, a hallgatasi feladatnal, mert keves nem anyanyelvi tanar kiejtese brit. A brit angol szokincsben is elter itt-ott az amerikaitol, de ez nem egy olyan tenyezo, amit akar egeszen rovid nyelvteruleti tartozkodassal ne lehetne orvosolni. Vannak nyelvhasznalati kerdesek is, amiben a ketto elter, de nem jelentosen. Europaban pedig teljesen mindegy, melyiket hasznalja, ha jol beszeli! En egy kifejezetten amerikai angol nyelviskolarol tudok, Erden van.
Udvozlettel
Judit
január 29th, 2011 ekkor: 17:51
Köszönöm! Félreértettem ezek szerint az előző levelét, önálló tanulás ügyben, bocs! Köszönöm a segítséget, minden jót! Lola