Közterületen avattak életmentő készüléket: az újabb HELP pontot Budapesten, a WestEnd bevásárlóközpont Ferdinánd téri bejáratánál helyezték üzembe. Ez a kilencedik készülék a fővárosban, viszont az első, amelyet az utcán helyeztek el.
A bevásárlóközponthoz tartozó utcarészen felállított terminál része egy életmentő újraélesztési táska, amelyet félautomata defibrillátorral szereltek fel kifejezetten laikusok számára, valamint egy információs felületként működő LCD-monitor, és egy riasztási rendszer. Az újraélesztő készülék kezelését könnyű elsajátítani, a gép hanggal irányítja a kezelőt, de észleli azt is, ha a rosszullét oka nem szívprobléma.
Az életmentő készülék ugyan közterületen van, de a WestEndben dolgozó biztonsági őrök közül ötvenen részt vettek egy életmentést elsajátító tanfolyamon, így vészhelyzet esetén ők is riaszthatók a készülékhez – tette hozzá Prosits Attila, a WestEnd ügyvezető igazgatója, aki elmondta, hogy az épületen belül is van életmentő pont, de azt csak az arra kiképzett egészségügyi személyzet használhatja.
A készülék időjárás- és rongálásálló, a terminál képernyőjén folyamatosan váltakoznak a közérdekű információk és a reklámok.
HELP életmentő rendszer megtalálható többi között az ÁNTSZ Gyáli úti központjában, a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, az Egészségügyi Minisztériumban, az MLSZ telki edzőközpontjában, vagy a Magyar Televízió épületében. Minden egyes HELP Pont az Országos Mentőállomásnál hivatalosan regisztrált életmentő állomás.

