Sokszor a felszínen csak a romantikus idealizmus látszik, pedig a kapcsolatfüggőség mélyen gyökerező problémákat takarhat. Azok a nők, akik szinte azonnal egy új kapcsolatba menekülnek a régi után, gyakran nem a kalandvágy hajtja őket, hanem a félelem az egyedülléttől és a saját értékességük megkérdőjelezése.
Ez a viselkedés nem csupán véletlen egybeesés. A mögöttes okok feltárása kulcsfontosságú ahhoz, hogy megértsük, miért ismétlődnek ezek a minták. Gyakran a gyerekkorban szerzett sérülések, a bizonytalan kötődési stílus, vagy éppen a társadalmi nyomás, amely szerint a nők csak párkapcsolatban teljesek, mind hozzájárulhatnak ehhez a jelenséghez.
A kapcsolatfüggőség nem a szerelem túlzott megnyilvánulása, hanem sokkal inkább a saját belső hiányosságok betöltésére tett kísérlet egy másik ember által.
Fontos látni, hogy ez nem egy felszínes probléma. A folyamatos párkapcsolatkeresés mögött gyakran alacsony önértékelés, elfogadási vágy és az elhagyatottságtól való rettegés áll. Ezek a nők hajlamosak lehetnek arra, hogy a partnerük igényei elé helyezzék a sajátjaikat, csak hogy megőrizzék a kapcsolatot, bármilyen áron is.
A következő pontokban részletezzük azokat a leggyakoribb tulajdonságokat, melyek megfigyelhetőek azoknál a nőknél, akik egyik kapcsolatból a másikba ugranak, segítve a probléma felismerését és a változás elindítását.
Alacsony önértékelés és az állandó megerősítés igénye
Az alacsony önértékelés az egyik legfőbb mozgatórugója annak, hogy valaki egyik kapcsolatból a másikba vándoroljon. Ezek a nők gyakran nem látják magukban a belső értéket, és úgy érzik, hogy csak egy párkapcsolat által válnak teljessé és szerethetővé. Ez a mélyen gyökerező bizonytalanság készteti őket arra, hogy folyamatosan külső megerősítést keressenek.
A megerősítés igénye szinte már függőséggé válik. Szükségük van arra, hogy valaki folyamatosan dicsérje őket, elmondja, hogy szépek, okosak, és hogy fontosak. Ezt a megerősítést a párkapcsolatban remélik megtalálni, de mivel az önértékelésük nem stabil, a partner dicsérete sem képes tartósan feltölteni őket. Hamarosan újra és újra szükségük lesz a megerősítésre, ami egy ördögi kört hoz létre.
Gyakran előfordul, hogy az ilyen nők nem tudják egyedül élvezni az életet. Az egyedüllét számukra nem a feltöltődés és az önismeret ideje, hanem a félelem és a bizonytalanság forrása. Úgy érzik, hogy amíg nincs párjuk, addig nem érnek semmit, és senki sem szereti őket. Ez a gondolkodásmód arra készteti őket, hogy minél hamarabb találjanak valakit, aki betölti ezt az űrt.
A párkapcsolatban is megnyilvánul az állandó megerősítés igénye. Lehet, hogy folyton kérdezgetik a partnerüket, hogy szeretik-e őket, vagy túlzottan ragaszkodnak hozzájuk. Ezzel a viselkedéssel akaratlanul is terhet rónak a másik félre, ami hosszú távon feszültséget okozhat a kapcsolatban. Ha a partner nem tudja vagy nem akarja folyamatosan kielégíteni ezt a megerősítési igényt, akkor a nő elkezdheti úgy érezni, hogy nem szeretik, és elkezdi keresni a következő kapcsolatot, ahol reméli, hogy megkapja a szükséges figyelmet és dicséretet.
Az alacsony önértékelés és az állandó megerősítés igénye egy olyan alapvető probléma, ami megakadályozza, hogy ezek a nők egészséges és tartós kapcsolatokat alakítsanak ki. Amíg nem dolgoznak az önértékelésükön, addig valószínűleg továbbra is egyik kapcsolatból a másikba fognak ugrálni, a boldogságot és az önértékelést külső forrásból várva.
Fontos megérteni, hogy az önértékelés egy belső munka eredménye. Nem lehet másoktól megkapni, hanem magunkban kell megtalálni és megerősíteni. A terápia, az önismereti gyakorlatok és a pozitív megerősítések segíthetnek abban, hogy ezek a nők elinduljanak az önértékelésük fejlesztésének útján, és megtanuljanak egyedül is boldogok lenni.
Félelem az egyedülléttől és a magánytól
Az egyik kapcsolatból a másikba ugró nők viselkedésének hátterében gyakran mélyen gyökerező félelem húzódik: a félelem az egyedülléttől és a magánytól. Ez a félelem nem csupán egy kellemetlen érzés, hanem egy olyan erős motiváló erő, ami tudattalanul is befolyásolja a párválasztást és a kapcsolati mintákat.
Sokan összetévesztik az egyedüllétet a magánnyal. Az egyedüllét egy állapot, amikor fizikailag egyedül vagyunk. A magány viszont egy érzés, a társas kapcsolatok hiányának vagy elégtelenségének szubjektív élménye. Ezek a nők attól tartanak, hogy az egyedüllét automatikusan magánnyal jár, és kétségbeesetten igyekeznek elkerülni ezt az érzést.
A félelem az egyedülléttől arra késztetheti őket, hogy belemenjenek olyan kapcsolatokba is, amelyek nem igazán felelnek meg az igényeiknek, csak azért, hogy ne legyenek egyedül. Ez a félelem gyakran erősebb, mint a racionális gondolkodás, és felülírhatja a józan ítélőképességet.
Ez a fajta félelem gyakran gyermekkori tapasztalatokra vezethető vissza. Lehet, hogy a gyermekkorban a szeretet és a figyelem feltételhez volt kötve, vagy a szülői kapcsolatok instabilak voltak. Ez a bizonytalanság azt eredményezheti, hogy felnőttként is folyamatosan szükségük van a megerősítésre és a validációra, amit egy párkapcsolatban remélnek megtalálni.
A közösségi média is erősítheti ezt a félelmet. A tökéletesnek tűnő párkapcsolatok képei azt az illúziót kelthetik, hogy mindenkinek van valakije, és az egyedüllét valami abnormális, szégyellnivaló dolog. Ez tovább növelheti a nyomást, hogy valakivel legyenek, még akkor is, ha ez nem a legjobb megoldás.
Fontos megérteni, hogy az egyedüllét nem feltétlenül rossz dolog. Lehetőség az önismeretre, a fejlődésre és azokra a dolgokra való fókuszálásra, amik igazán fontosak számunkra. Azonban, ha a félelem az egyedülléttől irányítja a döntéseinket, az hosszú távon boldogtalansághoz és elégedetlenséghez vezethet.
Azoknak a nőknek, akik ezzel a félelemmel küzdenek, érdemes szakember segítségét kérniük. A terápia segíthet feltárni a félelem gyökereit, megtanulni egészségesebb megküzdési stratégiákat, és kialakítani egy erősebb önértékelést, ami nem függ a párkapcsolatoktól.
A múlt feldolgozatlansága és a negatív minták ismétlődése
Gyakran előfordul, hogy azok a nők, akik egyik kapcsolatból a másikba ugranak, valójában a múltjuk feldolgozatlanságával küzdenek. Ez a feldolgozatlanság pedig negatív minták ismétlődéséhez vezethet a párkapcsolataikban. Gondoljunk bele: ha egy korábbi kapcsolatban trauma ért valakit, például érzelmi bántalmazás áldozata volt, és ezt nem dolgozta fel megfelelően, akkor a következő kapcsolatában tudattalanul is hasonló helyzeteket teremthet, vagy olyan partnert választhat, aki hasonlóságot mutat a korábbi bántalmazójával.
A probléma gyökere gyakran abban rejlik, hogy az illető nem szánt időt a gyászra, a veszteség feldolgozására és az önreflexióra a korábbi kapcsolat vége után. Ehelyett azonnal egy új kapcsolatba menekül, abban a reményben, hogy az új partner majd „meggyógyítja” a régi sebeket. Ez azonban ritkán működik, sőt, gyakran csak elmélyíti a problémát.
Fontos megérteni, hogy a múlt feldolgozása nem azt jelenti, hogy elfelejtjük a történteket. Sokkal inkább arról van szó, hogy megértjük a történtek hatását az életünkre, levonjuk a tanulságokat, és megtanulunk egészségesebben viszonyulni a jövőbeli kapcsolatainkhoz.
A múlt feldolgozatlansága és a negatív minták ismétlődése egy ördögi körré válhat. Az illető folyamatosan ugyanazokat a hibákat követi el a párkapcsolataiban, ami frusztrációhoz, csalódottsághoz és önbizalomhiányhoz vezethet.
Néhány példa a negatív mintákra, amelyek ismétlődhetnek:
- Ugyanaz a típusú partner választása (pl. érzelmileg elérhetetlen, nárcisztikus).
- Ugyanazok a konfliktusok felmerülése a kapcsolatban.
- Ugyanazok a viselkedési minták ismétlése (pl. túlzott ragaszkodás, kontrolláló viselkedés).
A megoldás kulcsa az önismeret fejlesztése és a terápiás segítség igénybevétele. Egy képzett szakember segíthet feltárni a múltbeli traumákat, feldolgozni a fájdalmas emlékeket és megtanulni egészségesebb párkapcsolati mintákat.
A múlt feldolgozása időigényes és nehéz folyamat lehet, de elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatot alakítson ki.
Impulzivitás és a hosszú távú következmények figyelmen kívül hagyása
Az impulzivitás központi szerepet játszik abban, hogy egyes nők miért ugranak egyik kapcsolatból a másikba. Nem feltétlenül tudatos döntés ez, inkább egy ösztönös reakció a jelenlegi helyzetre, anélkül, hogy alaposan mérlegelnék a következményeket. Az impulzív viselkedés ebben az esetben azt jelenti, hogy a pillanatnyi érzelmek, mint a magány, az unalom, vagy éppen egy új szerelem izgalma, felülírják a józan észt és a hosszabb távú tervezést.
Gyakran előfordul, hogy ezek a nők nem szánnak elég időt a gyászra, a feldolgozásra egy kapcsolat vége után. Ahelyett, hogy szembesülnének a fájdalommal és a tanulságokkal, azonnal új kapcsolatot keresnek, hogy kitöltsék az űrt. Ez a rövidlátás megakadályozza őket abban, hogy levonják a konklúziókat a korábbi hibákból, és ismételten hasonló mintákba kerülhetnek bele.
A hosszú távú következmények figyelmen kívül hagyása abban is megnyilvánulhat, hogy nem gondolják át, milyen hatással lesz a gyors kapcsolati váltás a barátaikra, a családjukra, vagy akár a karrierjükre. A folyamatosan változó partnerkapcsolatok instabilitást sugallhatnak, ami befolyásolhatja a másokba vetett bizalmat és a megbízhatóság megítélését.
Fontos megérteni, hogy az impulzivitás nem feltétlenül rossz dolog. Néha az ösztönös döntések vezetnek a legjobb dolgokhoz az életben. Azonban, ha ez a tulajdonság rendszeresen ahhoz vezet, hogy megbánjuk a döntéseinket, és ismételten ugyanazokat a hibákat követjük el a párkapcsolatainkban, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy mi áll ennek a hátterében.
A nők, akik hajlamosak egyik kapcsolatból a másikba ugrani, gyakran nem látják a fától az erdőt. A pillanatnyi érzelmek elvakítják őket, és nem képesek felmérni a döntéseik hosszú távú hatásait, ami ismétlődő csalódásokhoz vezethet.
Sokszor az impulzivitás mögött mélyebb okok húzódnak, mint például a szorongás, a bizalomhiány, vagy a félelem az egyedülléttől. Ha ezek a problémák nincsenek kezelve, az impulzív viselkedés továbbra is fennmarad, és akadályozza a tartós és boldog kapcsolatok kialakítását.
Végül, a hosszú távú következmények figyelmen kívül hagyása oda vezethet, hogy ezek a nők nem építenek ki mély, intim kapcsolatokat. Ahelyett, hogy időt és energiát fektetnének egy kapcsolatba, inkább a következő potenciális partnerre koncentrálnak, ami megakadályozza őket abban, hogy valódi érzelmi kötődést alakítsanak ki.
A „megmentő” szindróma: Mások problémáinak megoldása a sajátjaik helyett
A „megmentő” szindróma gyakran tetten érhető azon nők életében, akik egyik párkapcsolatból a másikba vetik magukat. Ez a viselkedés nem önzetlenségből fakad, hanem egy mélyebb, gyakran tudattalan szükségletből: a saját problémák elkerüléséből. Ahelyett, hogy saját életükkel foglalkoznának, inkább mások – leginkább a párjuk – gondjait próbálják megoldani.
Ez a szindróma abban nyilvánul meg, hogy a nők folyamatosan „projektekre” vágynak. Olyan partnereket keresnek, akik valamilyen módon „sérültek”, problémákkal küzdenek, legyen szó anyagi gondokról, függőségekről, vagy érzelmi instabilitásról. Az a hit vezérli őket, hogy ők képesek lesznek „megjavítani” a másikat, ezzel igazolva saját értéküket.
Azonban ez egy illúzió. A „megmentő” valójában nem a másiknak segít, hanem saját magát csapja be. A partner problémáinak megoldása helyett, csak a saját érzéseit takargatja. Ők maguk is küzdenek valamilyen belső bizonytalansággal, önértékelési problémákkal, amiket a mások „megmentésével” próbálnak kompenzálni.
A probléma gyökere gyakran a múltban keresendő. Talán gyermekkorukban ők voltak a „család terapeutái”, akik a szülők közötti konfliktusokat próbálták megoldani, vagy egy beteg családtagot ápoltak. Ez a szerep rögzülhetett bennük, és felnőttként is ezt a mintát követik.
A „megmentő” szindrómában szenvedő nők legfontosabb feladata, hogy felismerjék ezt a mintát, és elkezdjenek a saját problémáikkal foglalkozni. Ahelyett, hogy mások életét próbálnák irányítani, saját életüket kell kézbe venniük.
Az állandó „megmentés” kimerítő és hosszútávon tönkreteszi a párkapcsolatot. A partner függővé válik, a „megmentő” pedig frusztrálttá és kiégetté. Fontos megérteni, hogy mások megváltoztatása nem a mi dolgunk. Az egyetlen személy, akit megváltoztathatunk, saját magunk vagyunk.
Ez a viselkedés gyakran ahhoz vezet, hogy a nő egyik kapcsolatból a másikba ugrál, mert a „megmentési” kísérlet kudarcot vall. Újabb és újabb „projektekre” vágyik, ahelyett, hogy önmagával foglalkozna és egészséges, kiegyensúlyozott kapcsolatot alakítana ki.
A megoldás a terápia és az önismeret. Fel kell ismerni a „megmentő” szindróma gyökereit, és megtanulni egészséges határokat húzni. Fontos megtanulni szeretni és elfogadni önmagunkat, anélkül, hogy mások problémáit kellene megoldanunk.
Végül, el kell fogadni, hogy mások felelősek a saját életükért. A szeretet és a támogatás fontos, de nem szabad átvenni a másik felelősségét. A valódi segítség az, ha a másikat arra ösztönözzük, hogy maga találjon megoldást a problémáira.
Kommunikációs nehézségek és a konfliktuskerülés
A kommunikációs nehézségek és a konfliktuskerülés gyakran kéz a kézben járnak, és jelentős szerepet játszanak abban, hogy egyes nők miért ugranak egyik kapcsolatból a másikba. Nem feltétlenül tudatos döntés ez, sokkal inkább egy berögzött viselkedési minta, melynek gyökerei mélyen húzódnak. Gyakran félnek a konfrontációtól, attól, hogy kifejezzék valódi érzéseiket és igényeiket, mert attól tartanak, hogy ez a kapcsolat végét jelentené.
Ez a félelem többféleképpen is megnyilvánulhat. Például, ahelyett, hogy nyíltan megbeszélnének egy problémát a partnerükkel, inkább elhallgatják azt, remélve, hogy magától megoldódik. Ez persze ritkán történik meg, és a felgyülemlett feszültség végül robbanáshoz vezet, vagy éppen ahhoz, hogy a nő inkább „kimenekül” a kapcsolatból.
A konfliktuskerülés nem csupán a konkrét viták elkerülését jelenti. Ide tartozik az is, hogy nem mernek nemet mondani, nem mernek határokat szabni, mert attól tartanak, hogy a partnerük elhagyja őket. Ez ahhoz vezet, hogy alárendelik magukat a partnerük igényeinek, saját igényeik háttérbe szorulnak, ami hosszú távon frusztrációhoz és elégedetlenséghez vezet.
Az ilyen nők gyakran nem tudják megfogalmazni, hogy mi az, ami hiányzik nekik egy kapcsolatban, mert sosem tanulták meg, hogyan kell egészségesen kommunikálni az igényeiket és a szükségleteiket.
Ezek a nők sokszor abban a hitben élnek, hogy a következő kapcsolat majd „tökéletes” lesz, és ott minden problémájuk megoldódik. Ám mivel a kommunikációs nehézségek és a konfliktuskerülés belülről fakadnak, a következő kapcsolatban is újra és újra szembesülni fognak velük. Ahelyett, hogy a problémák gyökerét kezelnék, inkább a könnyebb utat választják: a kapcsolatot befejezik és egy újat kezdenek.
A megoldás kulcsa a kommunikációs készségek fejlesztése és a konfliktuskezelési technikák elsajátítása. Ehhez szakember segítsége is igénybe vehető, aki segíthet feltárni a félelmek gyökereit és megtanítani az asszertív kommunikációt, ami lehetővé teszi, hogy valaki nyíltan és őszintén, de tisztelettel fejezze ki a gondolatait és érzéseit.
A határok hiánya és a mások igényeinek előtérbe helyezése
Azok a nők, akik hajlamosak egyik kapcsolatból a másikba ugrani, gyakran küzdenek a határok meghúzásával. Ez nem azt jelenti, hogy fizikailag nem képesek ezt megtenni, hanem sokkal inkább pszichológiai és érzelmi akadályok állnak az útjukban. Úgy érzik, hogy a határok kijelölése önző dolog, vagy hogy a partnerük el fogja őket hagyni, ha nem teljesítik minden igényét.
A mások igényeinek előtérbe helyezése szinte reflexszerűvé válik náluk. A saját szükségleteik, vágyaik háttérbe szorulnak, mert úgy gondolják, hogy a szeretet feltétele a folyamatos megfelelés. Ez a minta gyakran gyerekkorban gyökerezik, ahol megtanulták, hogy csak akkor kapnak figyelmet vagy szeretetet, ha mások elvárásainak eleget tesznek.
Ennek a viselkedésnek a következményei súlyosak lehetnek. Elvesztik a kapcsolatot önmagukkal, nem tudják, mit szeretnének valójában. A folyamatos megfelelési kényszer kimeríti őket, érzelmileg és fizikailag is. Egy idő után ürességet éreznek, és ezt az űrt próbálják betölteni egy új kapcsolattal, ami azonban nem hoz tartós megoldást.
A határok hiánya abban is megnyilvánulhat, hogy túl hamar beengednek valakit az életükbe. Nem szánnak időt arra, hogy alaposan megismerjék a másikat, és felmérjék, hogy valóban kompatibilisek-e. Azonnal beleugranak a mélyvízbe, remélve, hogy ezúttal minden más lesz.
A legfontosabb felismerés, hogy a határok nem a szeretet hiányát jelzik, hanem éppen ellenkezőleg: az önszeretet és a másik iránti tisztelet kifejeződései.
Amikor valaki nem képes egészséges határokat húzni, az kiszolgáltatottabbá teszi a bántalmazó kapcsolatoknak. A manipulatív partnerek könnyen kihasználják ezt a gyengeséget, és kontrollálhatják a nőt. Ezért rendkívül fontos, hogy a nők megtanuljanak kiállni magukért, és nemet mondani, ha valami nem esik jól nekik.
A változás nem egyik napról a másikra történik, de tudatos erőfeszítésekkel el lehet érni, hogy valaki megtanuljon egészséges határokat húzni, és a saját igényeit is figyelembe venni. Ehhez gyakran szakember segítsége szükséges, aki segíthet feltárni a gyermekkori traumákat és a berögzött mintákat.
Fontos megérteni, hogy a szeretet nem feltételhez kötött. Megérdemeljük, hogy szeretve legyünk akkor is, ha nem teljesítjük mindenki elvárásait. A boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolat alapja az, hogy mindkét fél képes önmagát adni, és tiszteletben tartja a másik határait.
Romantikus illúziók kergetése és a valóság figyelmen kívül hagyása
Az egyik kapcsolatból a másikba ugró nők esetében gyakran megfigyelhető a romantikus illúziók kergetése és a valóság figyelmen kívül hagyása. Ez nem feltétlenül tudatos döntés, hanem inkább egy mélyebb, érzelmi szükségletből fakadó viselkedésminta. Hajlamosak lehetnek arra, hogy idealizálják a potenciális partnereket és a kapcsolatokat, figyelmen kívül hagyva a vörös zászlókat és a valós kompatibilitási problémákat.
Gyakran egy idealizált képet vetítenek a másik félre, aminek a valós személy nem felel meg. Ez az idealizáció a kapcsolat korai szakaszában nagyon intenzív lehet, aminek köszönhetően a nő teljesen elvakul a partner hibái és a kapcsolat problémái iránt. A kezdeti rózsaszín köd elmúlásával azonban a valóság elkezd beszivárogni, ami csalódáshoz és a kapcsolat gyors befejezéséhez vezet.
Az ilyen nők gyakran nagy hangsúlyt fektetnek a romantikus gesztusokra és a „szerelem” külsőségeire, mint például a virágok, a romantikus vacsorák és a nagy vallomások. Ezeket a külsőségeket összetévesztik a valódi érzelmi intimitással és a mélyebb kapcsolattal. A valóságban azonban a tartós kapcsolatok nem csak ezekből állnak, hanem a mindennapi odafigyelésből, a kommunikációból és a közös értékekből.
A romantikus illúziók kergetése miatt gyakran figyelmen kívül hagyják a valóságot, ami abban nyilvánul meg, hogy nem veszik észre a problémás viselkedést, a kommunikációs nehézségeket, vagy a hosszú távú kompatibilitás hiányát.
Egy másik jellemzőjük, hogy gyakran a „megmentő” szerepébe bújnak. Vonzzák őket a sérült lelkű, problémákkal küzdő férfiak, akikben látják a potenciált, hogy megváltoztassák őket és jobbá tegyék az életüket. Ez a viselkedés azonban gyakran kudarcra van ítélve, hiszen egy másik ember megváltoztatása nem a mi feladatunk, és a legtöbb esetben nem is lehetséges.
Ezek a nők hajlamosak lehetnek arra is, hogy a kapcsolatot egyfajta menekülésként használják a saját problémáik elől. Ahelyett, hogy szembenéznének a saját félelmeikkel, bizonytalanságaikkal és feldolgoznák a múltbeli traumáikat, egy új kapcsolatba menekülnek, remélve, hogy ott megtalálják a boldogságot és a megoldást a problémáikra. Ez azonban csak ideiglenes megoldás, hiszen a problémák előbb-utóbb utolérik őket.
Végül, a romantikus illúziók kergetése és a valóság figyelmen kívül hagyása oda vezethet, hogy a nők ismétlődő mintákba esnek, és ugyanazokat a hibákat követik el újra és újra a kapcsolataikban. Fontos, hogy felismerjék ezt a viselkedést, és tudatosan törekedjenek arra, hogy reálisabban lássák a potenciális partnereket és a kapcsolatokat, és hogy a valós érzelmi intimitásra és a hosszú távú kompatibilitásra összpontosítsanak.
A saját identitás elvesztése a kapcsolatokban
A kapcsolatfüggőség egyik legszívszorítóbb velejárója a saját identitás elvesztése. Amikor valaki egyik kapcsolatból a másikba sodródik, gyakran feladja az egyéniségét, hogy megfeleljen a pillanatnyi partner elvárásainak. Ez nem egy tudatos döntés általában, hanem egy fokozatos folyamat, melynek során a „mi” felülírja az „én”-t.
Ez az identitásvesztés számos módon megnyilvánulhat. Például, a nő hirtelen érdeklődni kezd a partner hobbijai iránt, még akkor is, ha korábban teljesen idegen volt tőle. Változtat a zenei ízlésén, a ruházkodási stílusán, sőt, akár a baráti körén is, hogy jobban illeszkedjen a párja világába. A cél tudattalanul az, hogy minél vonzóbb és megtarthatóbb legyen a partner számára.
Gyakran előfordul, hogy a saját véleménye háttérbe szorul, és inkább a partnerét visszhangozza, elkerülve a konfliktusokat és a vitákat. Ez a fajta behódolás rövid távon békét teremthet, de hosszú távon aláássa az önbecsülést és az önazonosságot. A nő elkezdi elveszíteni a kapcsolatot önmagával, és egyre bizonytalanabbá válik abban, hogy ki is ő valójában.
A saját identitás elvesztése nem csak a jelenlegi kapcsolatot károsítja, hanem a jövőbeli kapcsolatokat is. Ha valaki nem tudja, ki ő valójában, nehezen tud egészséges és kiegyensúlyozott párkapcsolatot kialakítani.
Ez az állapot különösen veszélyes, mert a szakítás után a nő ürességet és irányvesztést érez. Nem tudja, mit szeret, mit akar, mi az, ami boldoggá teszi. Hiszen az elmúlt időszakban szinte teljesen a partneréhez igazította az életét. Ez az üresség pedig könnyen vezethet egy újabb, kapkodó kapcsolatba, ahelyett, hogy időt szánna önmaga felfedezésére és megerősítésére. Ez a körforgás pedig csak tovább mélyíti a problémát.
Ennek a problémának a felismerése és a tudatos változtatás kulcsfontosságú. Fontos, hogy a nő időt szánjon önmagára, felfedezze a saját érdeklődési körét, ápolja a régi barátságait, és kialakítsa a saját életét, függetlenül a párkapcsolatától. Az önazonosság megtalálása és megőrzése elengedhetetlen ahhoz, hogy egészséges és boldog párkapcsolatot tudjon kialakítani.
