Sok nő él látszólag tökéletes életet: sikeres karrier, szerető család, gyönyörű otthon. A felszín azonban gyakran csalóka. A mosolyok mögött rejtőzhet egy mély, csendes elégedetlenség, ami lassan emészti fel az életörömöt. Ez az elégedetlenség nem feltétlenül nyilvánul meg látványos módon. Nem feltétlenül jelent kiabálást, veszekedést vagy drámai összeomlást. Éppen ellenkezőleg, sokszor a csend a legárulkodóbb jel.
Fontos megérteni, hogy ez az érzés nem ritka. A társadalmi elvárások, a karrier és a család közötti egyensúly megteremtése, a tökéletességre való törekvés mind-mind hozzájárulhatnak ehhez az állapothoz. A nők gyakran érzik úgy, hogy meg kell felelniük mindenkinek, miközben saját igényeiket háttérbe szorítják. Ez a folyamatos megfelelési kényszer pedig óhatatlanul elégedetlenséghez vezet.
A csendes elégedetlenség abban különbözik a pillanatnyi rossz kedvtől, hogy nem egy konkrét eseményhez kötődik. Ez egy általános, állandó érzés, ami átszövi a mindennapokat, és lassan, de biztosan rontja az életminőséget.
Ez az elégedetlenség pedig különböző viselkedési mintákban nyilvánulhat meg, amiket a nők sokszor észre sem vesznek. Pedig ezek a jelek árulkodóak lehetnek, és segíthetnek abban, hogy felismerjük a problémát, és tegyünk a változásért. A következőkben 8 ilyen viselkedést fogunk megvizsgálni.
Állandó összehasonlítás másokkal: A közösségi média csapdája és a valóság torz képe
Az állandó összehasonlítás másokkal, különösen a közösségi médián keresztül, egy alattomos csapda, amelybe sok nő beleesik anélkül, hogy észrevenné. A gond nem feltétlenül a közösségi média léte, hanem az, ahogyan használjuk, és ahogyan az befolyásolja az önértékelésünket és az elégedettségünket az életünkkel.
A probléma gyökere a valóság torz képe. A közösségi média felületein az emberek a legjobb pillanataikat, a legszebb arcukat, a legizgalmasabb utazásaikat mutatják be. Ritkán látunk igazi küzdelmeket, nehézségeket, vagy a hétköznapi élet szürkeségét. Ez azt eredményezi, hogy egy idealizált, irreális képet alkotunk mások életéről, és ehhez kezdjük mérni a sajátunkat.
Amikor folyamatosan mások tökéletesnek tűnő életével hasonlítjuk össze a sajátunkat, az irigységhez, elégedetlenséghez és alacsony önbecsüléshez vezet. Úgy érezzük, hogy lemaradunk, hogy nem vagyunk elég jók, hogy az életünk nem elég izgalmas. Ez a folyamatos összehasonlítás kimerítő és demoralizáló lehet.
Fontos megérteni, hogy a közösségi média nem a valóság tükre, hanem egy válogatott, gondosan szerkesztett verziója. Senki sem posztolja a rossz hajnapját, a sikertelen próbálkozásait, vagy a párkapcsolati vitáit. Ezért:
Ne hasonlítsd a saját valóságodat mások kirakatával.
Mit tehetünk, hogy kitörjünk ebből a körből?
- Tudatosítsuk az összehasonlítási hajlamunkat: Figyeljük meg, mikor kezdünk el másokhoz mérni magunkat, és próbáljunk meg tudatosan leállni.
- Korlátozzuk a közösségi média használatát: Töltsünk kevesebb időt a platformokon, és szánjunk több időt a valós életre, a valódi kapcsolatokra.
- Kövesünk olyan profilokat, amelyek inspirálnak és pozitívak: Válasszuk meg, kiket követünk, és kerüljük azokat, akik irigységet vagy szorongást váltanak ki belőlünk.
- Fókuszáljunk a saját értékeinkre és erősségeinkre: Emlékeztessük magunkat arra, hogy miben vagyunk jók, és mire vagyunk büszkék az életünkben.
- Értékeljük a kis dolgokat: Ne csak a nagy sikerekre koncentráljunk, hanem a mindennapi örömökre is.
A közösségi média egy eszköz, amelyet használhatunk a javunkra, de könnyen válhat a boldogtalanságunk forrásává is. A kulcs a tudatos és mértékletes használat, valamint a valóság és a virtuális világ közötti különbség megértése.
A saját igények háttérbe szorítása: Mások boldogsága előtérben, a saját rovására
Sok nő számára természetes ösztön, hogy mások igényeit a sajátjai elé helyezze. Ez a gondoskodás és empátia csodálatra méltó tulajdonságok, azonban ha túlzásba viszik, az elégedetlenséghez és kiégéshez vezethet.
Ez a viselkedés gyakran tudattalanul alakul ki. A nők társadalmi elvárásoknak megfelelve – miszerint kedvesnek, engedelmesnek és gondoskodónak kell lenniük – könnyen belecsúszhatnak abba a szerepbe, ahol folyamatosan mások szükségleteit elégítik ki, miközben a saját vágyaik és céljaik háttérbe szorulnak.
Gyakran megfigyelhető, hogy ezek a nők folyamatosan bocsánatot kérnek, még akkor is, ha nincs miért. Ezzel is azt üzenik, hogy az ő jelenlétük vagy igényeik valamilyen módon zavaróak vagy terhesek mások számára. Kerülik a konfliktust, még akkor is, ha az igazukért kellene kiállniuk, mert félnek, hogy elrontják a kapcsolatot vagy csalódást okoznak a másik félnek.
Érdemes megfigyelni, hogy hogyan töltik az idejüket. Állandóan másoknak segítenek, feladatokat vállalnak át, és igyekeznek mindenki kedvére tenni. Ez a folyamatos készenlét azonban kimeríti őket, és nem marad idejük a saját hobbijaikra, pihenésre vagy személyes fejlődésre.
A legfontosabb felismerés az, hogy a mások boldogságának hajszolása a saját rovására hosszú távon senkinek sem jó. Egy kiégett, elégedetlen nő nem tud igazán gondoskodni másokról sem.
Sokszor nem mernek nemet mondani. Félnek a visszautasítástól, a csalódástól vagy attól, hogy rossz színben tüntetik fel magukat. Inkább vállalnak túl sok feladatot, még akkor is, ha tudják, hogy nem fognak tudni mindent időben és megfelelően elvégezni. Ez a túlhajszoltság stresszhez, szorongáshoz és végül elégedetlenséghez vezet.
Az ilyen nők gyakran nem tudják, hogy mit is akarnak valójában. Annyira hozzászoktak ahhoz, hogy másoknak megfeleljenek, hogy elvesztették a kapcsolatot a saját vágyaikkal és céljaikkal. Nem tudják, hogy mi tenne őket boldoggá, mert sosem szántak időt arra, hogy befelé figyeljenek.
Fontos megérteni, hogy a saját igények kielégítése nem önzőség, hanem a mentális és érzelmi egészségünk megőrzésének elengedhetetlen feltétele. Ha mi magunk jól vagyunk, akkor tudunk igazán gondoskodni másokról is.
Passzív-agresszív viselkedés: A kimondatlan frusztráció jelei és következményei
A passzív-agresszív viselkedés az elégedetlenség egyik leggyakoribb, ám legkevésbé felismert jele. Gyakran azoknál a nőknél figyelhető meg, akik valamilyen oknál fogva úgy érzik, nem fejezhetik ki nyíltan a haragjukat, frusztrációjukat vagy elégedetlenségüket. Ez a viselkedésminta a kimondatlan, felszín alatt fortyogó negatív érzelmek levezetése, ami hosszú távon károsíthatja a kapcsolatokat és a mentális egészséget.
Miért fordulnak a nők a passzív-agresszív viselkedéshez? Számos oka lehet. Talán attól tartanak, hogy konfliktust provokálnak, félnek a visszautasítástól, vagy egyszerűen nem tanulták meg, hogyan kell egészséges módon kommunikálni az igényeiket és érzéseiket. A társadalmi elvárások is szerepet játszhatnak, hiszen a nőkkel szemben gyakran elvárják, hogy engedékenyek és konfliktuskerülők legyenek.
Íme néhány gyakori példa a passzív-agresszív viselkedésre, amit a magukkal elégedetlen nők mutathatnak:
- Késleltetés: Folyamatosan halogatják a feladatokat, különösen azokat, amiket nem szeretnek csinálni, vagy amik valaki másnak a kérésére történnek. Ez a késleltetés egyfajta rejtett lázadás.
- Szarkazmus és cinizmus: Ironikus megjegyzésekkel, gúnyos hangnemmel fejezik ki a negatív érzéseiket. Ez a kommunikációs stílus sértheti a másikat, de az elégedetlen nő elkerüli a közvetlen konfrontációt.
- „Elfelejtés”: „Véletlenül” elfelejtenek fontos dolgokat, találkozókat, ígéreteket. Ez egy passzív módja annak, hogy bosszantsák a másikat.
- Hallgatás: Tartós hallgatással büntetik a másikat, elzárkózva a kommunikáció elől. Ez a viselkedésminta érzelmi zsarolásnak minősülhet.
- Áldozati szerep: Folyamatosan panaszkodnak, sajnálkoznak, és magukat áldozatnak állítják be, ezzel is próbálva manipulálni a környezetüket.
- Kétértelmű kommunikáció: Nem mondják ki egyértelműen, amit szeretnének, vagy gondolnak, hanem homályos utalásokkal, burkolt megjegyzésekkel kommunikálnak.
- Visszahúzódás: Kerülik a társaságot, a közös programokat, ezzel is kifejezve az elégedetlenségüket, és büntetve a környezetüket.
- Szabotázs: Tudatosan vagy tudattalanul szabotálják a saját vagy mások sikerét, például kritizálva, aláásva a törekvéseket.
A passzív-agresszív viselkedés lényege, hogy a negatív érzelmeket nem közvetlenül, hanem álcázva, rejtett formában fejezzük ki. Ez a viselkedés romboló hatású lehet mind a kapcsolatra, mind az egyén mentális egészségére nézve.
Milyen következményei vannak a passzív-agresszív viselkedésnek? A legnyilvánvalóbb következmény a kapcsolatok megromlása. A folyamatos szarkazmus, késleltetés és hallgatás frusztrációt és haragot szül a másik félben, ami idővel távolságtartáshoz és konfliktusokhoz vezethet. Emellett a passzív-agresszív viselkedés negatívan befolyásolja az önbecsülést és az önértékelést is. Az elégedetlen nő, aki nem meri nyíltan kifejezni az érzéseit, egyre frusztráltabbá és tehetetlenebbé válik.
Mit lehet tenni? Az első lépés a felismerés. Ha valaki felismeri, hogy passzív-agresszívan viselkedik, fontos, hogy feltárja a viselkedés gyökerét. Mi az, ami kiváltja a negatív érzéseket? Miért nem meri nyíltan kifejezni az igényeit? A következő lépés, hogy megtanuljon egészséges módon kommunikálni, és kifejezni az érzéseit. Ez nem könnyű feladat, de hosszú távon meghozza a gyümölcsét. Érdemes szakember segítségét kérni, aki segíthet a negatív viselkedésminták megváltoztatásában.
Állandó panaszkodás és negatív gondolkodás: A pesszimizmus spirálja
A folyamatos panaszkodás és a negatív gondolkodás egy ördögi kör, ami mélyen befolyásolja a nők életminőségét. Gyakran észrevétlenül csúsznak bele ebbe a mintába, és ahelyett, hogy megoldásokat keresnének, a problémákra fókuszálnak. Ez a pesszimizmus spirálja lefelé húzza őket, megnehezítve a boldogság és az elégedettség elérését.
Miért pont a nők? A társadalmi elvárások, a karrier és a család közötti egyensúly megteremtésének nehézségei, valamint a gyakran alacsonyabb fizetések mind hozzájárulhatnak a frusztrációhoz és a negatív érzésekhez. Amikor ez a frusztráció nem talál megfelelő kiutat, könnyen átfordulhat állandó panaszkodásba.
De mit is jelent pontosan az állandó panaszkodás? Nem csupán arról van szó, hogy néha-néha elmondjuk a véleményünket egy bosszantó helyzetről. Sokkal inkább egy folyamatos, szinte automatikus negatív reakció mindenre. Például:
- „Ez a munkahely borzasztó, sosem fogok itt előrelépni.”
- „A párom sosem ért meg engem.”
- „Az időjárás mindig rossz, sosem süt a nap.”
Fontos megérteni, hogy a panaszkodás önmagában nem old meg semmit. Sőt, energiát von el a megoldáskereséstől. Amikor folyamatosan a negatívumokra koncentrálunk, az agyunk is erre a sémára áll rá, és egyre nehezebb lesz pozitív dolgokat észrevenni.
A negatív gondolkodás ráadásul nem csak a saját hangulatunkat rontja el, hanem a környezetünkre is hatással van. Az állandóan panaszkodó emberek környezetében feszültség alakulhat ki, ami elszigeteltséghez vezethet. Senki sem szeret állandóan negatív dolgokat hallgatni.
A legfontosabb felismerés, hogy a negatív gondolkodás egy tanult viselkedés, ami megváltoztatható. Tudatos erőfeszítéssel, a gondolkodásmód átalakításával ki lehet törni a pesszimizmus spiráljából.
Hogyan lehet ezt megtenni? Az első lépés a tudatosság. Figyeljük meg, mikor és milyen helyzetekben panaszkodunk a legtöbbet. Írjuk le ezeket a helyzeteket és az érzéseinket. Ez segíthet azonosítani a panaszkodást kiváltó okokat.
A második lépés a perspektíva váltás. Próbáljunk meg minden helyzetben legalább egy pozitív dolgot találni. Ez nem azt jelenti, hogy el kell nyomni a negatív érzéseket, hanem azt, hogy kiegyensúlyozzuk őket.
Végül, de nem utolsó sorban, keressünk támogatást. Beszéljünk a problémáinkról egy barátnak, családtagunknak vagy akár egy terapeutának. A külső segítség sokat segíthet a negatív gondolkodásmód megváltoztatásában.
Ne feledjük, a változás időbe telik. Legyünk türelmesek magunkkal, és ünnepeljünk minden apró sikert. A pozitív gondolkodás elsajátítása egy hosszú, de megéri a befektetést, hiszen egy boldogabb és elégedettebb élethez vezet.
Érzelmi evés és egyéb káros szokások: A boldogtalanság kompenzálása
Sok nő, aki elégedetlen az életével, anélkül, hogy tudatosítaná, különböző káros szokásokba menekül, hogy kompenzálja a boldogtalanságát. Az érzelmi evés az egyik leggyakoribb ilyen viselkedés. Nem éhségből esznek, hanem azért, hogy elnyomják a negatív érzéseket, mint a szomorúság, a stressz, vagy a magány. Ez egy ördögi körhöz vezethet, hiszen a túlevés bűntudatot és szégyent okozhat, ami tovább mélyíti a boldogtalanságot.
Az érzelmi evés mellett más káros szokások is megjelenhetnek. Például a túlzott alkoholfogyasztás vagy a dohányzás. Ezek a szerek ideiglenesen enyhíthetik a kellemetlen érzéseket, de hosszú távon súlyos egészségügyi problémákhoz vezethetnek. Fontos megjegyezni, hogy ezek a szokások nem megoldások, hanem csak ideiglenes „tapaszok” a valódi problémákra.
Egyes nők a vásárlásban találják meg a vigaszt. A vásárlási kényszer is egyfajta kompenzációs mechanizmus lehet. Az új dolgok birtoklása pillanatnyi örömöt okoz, de ez az érzés hamar elmúlik, és a boldogtalanság visszatér, ami újabb vásárlásokhoz vezet.
A túlzott munkavégzés vagy a workaholizmus is egy gyakori menekülési út. A munka eltereli a figyelmet a problémákról, és sikerélményt nyújthat. Azonban ez a viselkedés kimerültséghez, kiégéshez és a személyes kapcsolatok elhanyagolásához vezethet.
A boldogtalanság kompenzálására használt káros szokások nem csak fizikai, hanem mentális és érzelmi egészségünket is veszélyeztetik.
A közösségi média túlzott használata is ide tartozik. Az online világban töltött idő elvonhatja a figyelmet a valódi problémákról, és hamis illúziót kelthet a boldogságról. A mások életének idealizált képeinek nézegetése irigységet és elégedetlenséget szülhet.
Végül, de nem utolsósorban, a túlzott kritika önmagunkkal szemben is egy káros szokás. Az önkritika elnyomhatja az önbizalmat, és megakadályozhatja a fejlődést. Ahelyett, hogy a hibáinkra koncentrálnánk, fontos, hogy megtanuljunk elfogadni és szeretni önmagunkat.
A komfortzóna foglya: Félelem a változástól és a kockázatvállalástól
Sok nő, aki elégedetlen az életével, észre sem veszi, hogy valójában a komfortzónája fogságában él. A félelme a változástól és a kockázatvállalástól megbénítja, megakadályozva abban, hogy kibontakozzon és elérje a potenciálját.
Ez a félelem sokféleképpen megnyilvánulhat. Például, a nők gyakran ragaszkodnak a rossz munkahelyekhez, mert félnek egy új állás keresésének bizonytalanságától, még akkor is, ha a jelenlegi munkájuk boldogtalanná teszi őket. Ugyanez érvényes a romboló kapcsolatokra is: a megszokás biztonságosabbnak tűnik, mint a magány kockázata, pedig egy új, egészséges kapcsolat lehetősége ott lebeghet a levegőben.
A komfortzóna foglyai gyakran halogatják a fontos döntéseket. „Majd holnap”, „majd jövő héten”, „majd, ha…” – ezek a kifogások mind arra szolgálnak, hogy elkerüljék a cselekvést és a változást. Ahelyett, hogy szembenéznének a félelmeikkel, inkább az ismerős, bár boldogtalan helyzetben maradnak.
A komfortzóna nem más, mint egy szépen berendezett börtön. Biztonságos, kényelmes, de megakadályozza, hogy kibontakoztasd a benned rejlő lehetőségeket.
A kockázatvállalás hiánya nem csak a nagy, életbevágó döntésekre korlátozódik. Gyakran a kis, mindennapi dolgokban is megmutatkozik. Például, egy nő nem mer jelentkezni egy tanfolyamra, mert fél, hogy nem lesz elég jó, vagy nem próbál ki egy új hobbit, mert fél a kudarctól. Ezek a látszólag jelentéktelen döntések hosszú távon összeadódnak, és egy olyan élethez vezetnek, amely tele van megbánással.
Sokszor az is megfigyelhető, hogy ezek a nők másokat hibáztatnak a helyzetükért. Ahelyett, hogy felelősséget vállalnának az életükért, inkább külső körülményekre vagy más emberekre mutogatnak. Ez a viselkedés lehetővé teszi számukra, hogy továbbra is a komfortzónájukban maradjanak, anélkül, hogy változtatniuk kellene önmagukon.
Fontos megérteni, hogy a változás nem feltétlenül jelent azonnali, drasztikus lépéseket. Néha elég egy apró, de kitartó mozdulat a komfortzóna határán túlra. Egy kis kockázatvállalás, egy új dolog kipróbálása, egy félelem leküzdése – mindezek hozzájárulhatnak egy teljesebb és boldogabb élethez.
A bűntudat bénító ereje: A „jó nő” mítosza és a saját vágyak elfojtása
A bűntudat egy alattomos ellenség, különösen azoknak a nőknek az életében, akik elégedetlenek a helyzetükkel. Gyakran észre sem veszik, hogy ez a mélyen gyökerező érzés bénítja meg őket, és akadályozza meg abban, hogy boldogabb, teljesebb életet éljenek. A társadalmi elvárások, a családi minták és a saját magukkal szemben támasztott irreális követelmények mind hozzájárulhatnak ehhez a jelenséghez.
Sok nő a „jó nő” mítoszának rabja, ami azt diktálja, hogy mindig kedvesnek, gondoskodónak és önfeláldozónak kell lenniük. Emiatt gyakran elnyomják a saját vágyaikat, szükségleteiket és ambícióikat, mert attól tartanak, hogy önzőnek tűnnek, vagy csalódást okoznak a környezetüknek. Ez az önfeláldozás azonban hosszú távon frusztrációhoz, elégedetlenséghez és akár depresszióhoz is vezethet.
Az egyik leggyakoribb viselkedés, ami a bűntudatból fakad, az a mások igényeinek folyamatos előtérbe helyezése. Ez azt jelenti, hogy a nők a saját szükségleteik elé helyezik a párjuk, a gyerekeik, a szüleik vagy a munkatársak igényeit, még akkor is, ha ez nekik ártalmas. Nem mernek nemet mondani, mert félnek a konfliktustól vagy a visszautasítástól. Ezzel viszont egy ördögi körbe kerülnek, ahol egyre több terhet vesznek a vállukra, és egyre kevesebb idejük és energiájuk marad önmagukra.
Egy másik gyakori viselkedés a tökéletességre való törekvés. A nők gyakran úgy érzik, hogy mindenben tökéletesnek kell lenniük: a munkában, a háztartásban, a párkapcsolatban, a gyereknevelésben és a megjelenésükben is. Ez a tökéletességre való törekvés azonban irreális elvárásokat támaszt velük szemben, és állandó stresszhez és szorongáshoz vezet. Amikor nem sikerül elérniük a tökéletességet, bűntudatot éreznek és úgy érzik, hogy kudarcot vallottak.
A bűntudat gyakran abban nyilvánul meg, hogy a nők folyamatosan magyarázkodnak és bocsánatot kérnek a saját szükségleteikért és vágyaikért. Mintha bűntudatot éreznének azért, mert léteznek, és joguk van a boldogságra.
A bűntudat elnyomhatja a kreativitást és a szenvedélyeket is. A nők, akik elfojtják a saját vágyaikat, gyakran elveszítik a kapcsolatot azzal, ami igazán boldoggá teszi őket. Nem mernek új dolgokat kipróbálni, kockázatot vállalni vagy a saját útjukat járni, mert attól tartanak, hogy ez nem felel meg a társadalmi elvárásoknak, vagy csalódást okoz a szeretteiknek.
Fontos megérteni, hogy a bűntudat nem velünk született érzés, hanem tanult viselkedés. Lehetőségünk van arra, hogy felülírjuk ezeket a negatív mintákat, és megtanuljuk szeretni és elfogadni önmagunkat. Ehhez elengedhetetlen, hogy tudatosítsuk a bűntudat gyökereit, és megkérdőjelezzük a „jó nő” mítoszának hamis ideáljait. Merjünk önzőnek lenni néha, és helyezzük a saját szükségleteinket az első helyre. Ez nem azt jelenti, hogy nem törődünk másokkal, hanem azt, hogy törődünk önmagunkkal is, ami elengedhetetlen a boldog és kiegyensúlyozott élethez.
Folyamatos elfoglaltság: A valódi problémák elől való menekülés
Sok nő, aki elégedetlen az életével, gyakran menekül a valódi problémák elől a folyamatos elfoglaltság mögé. Ez egyfajta önvédelmi mechanizmus, ami rövid távon talán segít elkerülni a kellemetlen érzéseket, de hosszú távon csak elmélyíti a problémákat.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Ahelyett, hogy szembenéznének a párkapcsolati problémákkal, a karrierjükkel kapcsolatos bizonytalanságokkal, vagy a saját önértékelési kérdéseikkel, inkább állandóan csinálnak valamit. Ez lehet túlzott munkavégzés, túlzott társasági élet, a lakás állandó takarítása, vagy éppen a közösségi média kontrollálatlan pörgetése.
Ez a viselkedés azért veszélyes, mert elvonja a figyelmet a valódi megoldásokról. Minél többet foglalkoznak a felszínes tevékenységekkel, annál kevésbé van idejük és energiájuk arra, hogy önmagukkal foglalkozzanak, és feltárják az elégedetlenségük gyökereit.
Gyakran észre sem veszik, hogy ez egy menekülési stratégia. Azt hiszik, hogy produktívak, hasznosak, és hogy „csak” sok dolguk van. Azonban a valóság az, hogy a túlzott elfoglaltság egy maszk, ami mögött a félelem, a bizonytalanság és a ki nem mondott vágyak rejtőznek.
A folyamatos elfoglaltság nem az élet élvezete, hanem a problémák elől való menekülés egy formája.
Érdemes megfigyelni, hogy mikor érezzük a késztetést arra, hogy azonnal valamit csináljunk. Vajon tényleg szükségünk van arra a plusz munkára, arra a találkozóra, arra a takarításra? Vagy inkább csak kerüljük a csendet, a gondolkodást, az önmagunkkal való szembenézést?
Fontos megérteni, hogy az elfoglaltság nem egyenlő a boldogsággal. A valódi boldogság belülről fakad, és azzal kezdődik, hogy szembenézünk a problémáinkkal, és teszünk a megoldásukért. Ez nem mindig könnyű, de hosszú távon sokkal kifizetődőbb, mint a folyamatos menekülés.
