10 érv a rágózás mellett

Balogh Nóra
2 perc olvasás

Ki gondolná, hogy a rágózás története 5000 évvel ezelőtt kezdődött? Az első ismert rágógumi nyírfakéregből készült kátrány volt. Ma már az ennél jóval kifinomultabb összetevőknek hála, a rágógumi igazi élvezeti cikknek számít.

A rágózás elsődleges célja a „mobil szájápolás”. Segítségével olyan helyeken is megtisztíthatjuk fogainkat, ahol nem áll módunkban fogkrémet, fogkefét használni.

Egy-egy étkezés során egy cukormentes rágógumival könnyen helyreállíthatjuk szánk PH értékét, megelőzve így a fogszuvasodást.

Rendszeres rágózással megelőzhetjük fogainkon a lepedékképződést, csökkentve így a fogkő kialakulásának kockázatát, valamint kellemes módon őrizhetjük meg leheletünk frissességét.

Tökéletesen megfelel pótcselekvés gyanánt is, hiszen remek figyelemelterelő. Dohányzásról való leszokás esetén bátran hívjuk segítségül!

Fogyókúra idején, ha elkap minket a nassolási vágy, kitűnő választás egy cukormentes rágógumi. Plusz kalóriák bevitele nélkül adja meg az édes íz és rágás élményét. A rágó mozdulatok ráadásul beindítják nyáltermelésünket, bélmozgásunkat, így gyorsítja anyagcserénket is.

Brit kutatók szerint rágózással serkenthetjük agyműködésünket, mivel a folyamatos rágó mozgás emeli a pulzust, ezáltal a vér több oxigént szállít agyunkba.

Testünk egyik legerősebb izma a rágóizom. Tartós pumpáló mozgása olyan hatást kelt, mint amikor egy stressz labdát nyomogatunk, vagyis nyugtató hatással van idegrendszerünkre.

Kijelenthetjük, hogy összességében rágózni jó! Tegyük hát bátran, de mindenkor tartsuk be a rágózással kapcsolatos alapvető etikettet! Tiszteljük meg környezetünket azzal, hogy nem szánkból kikandikáló rágóval mutatkozunk be, s ha eluntuk a dolgot, a megfelelő helyre és módon, azaz zsebkendőbe hajtva, a kukába dobjuk ahelyett, hogy valahová felragasztanánk…

TAGGED: ,
Köszönjük a megosztást!
Nóri vagyok, imádom a kreatív tevékenységeket és a szabadban töltött időt. Nagyon szeretek új recepteket felfedezni és elkészíteni, majd megosztani a családommal és barátaimmal. Szenvedélyem a fotózás, legyen szó természetről, utazásról, vagy csak a mindennapi élet apró pillanatairól. Mélyen érdekel a pszichológia és rendszeresen szervezek könyvklub találkozókat, ahol érdekes beszélgetésekbe bonyolódunk. Ezenkívül rajongok a filmekért, és gyakran írok róluk kritikákat. Remélem, hogy az írásaim inspirálhatnak másokat is.
Hozzászólás