Sokan ismétlődő mintákat tapasztalnak párkapcsolataikban. Mintha ugyanaz a forgatókönyv játszódna le újra és újra, csak más szereplőkkel. Ez az ördögi kör nem véletlen. Gyakran mélyen gyökerező viselkedési minták, hiedelmek és feltételezések állnak a háttérben, amelyek tudattalanul vonzzák a mérgező helyzeteket és embereket.
Fontos megérteni, hogy a mérgező kapcsolatokba kerülés nem egy sorscsapás. Hanem egy tanulható mintázat. A probléma gyökere gyakran nem a másik félben, hanem abban rejlik, ahogyan mi magunk viszonyulunk a kapcsolatokhoz, mit várunk el tőlük, és milyen határokat vagyunk hajlandóak meghúzni.
A legfontosabb felismerés az, hogy a változás belülről indul. Ha felismerjük és megváltoztatjuk a saját, mérgező kapcsolatokba vezető viselkedésünket, akkor szakíthatunk az ördögi körrel és egészséges, boldog párkapcsolatokat építhetünk.
A következőkben 7 olyan viselkedést mutatunk be, amelyek jellemzőek azokra, akik hajlamosak a mérgező kapcsolatokra. Ezek a viselkedések nem feltétlenül tudatosak, és néha nehéz felismerni őket. Azonban a felismerés az első lépés a változás felé.
Vizsgáljuk meg, melyek ezek a viselkedések, és hogyan befolyásolják a párkapcsolatainkat. Ne feledjük, a cél nem az önhibáztatás, hanem az önismeret és a fejlődés.
Mi az a mérgező kapcsolat? A definíció és a jelek
A mérgező kapcsolat nem feltétlenül fizikai bántalmazást jelent. Sokkal inkább egy olyan dinamikáról van szó, amely folyamatosan aláássa a felek önbecsülését, mentális egészségét és jóllétét. Ez lehet párkapcsolat, barátság, családi vagy akár munkahelyi viszony is.
A mérgező kapcsolat fő jellemzői:
- Állandó kritika és leértékelés: A másik fél rendszeresen kritizál, becsmérel, és sosem elégedett.
- Manipuláció és kontroll: A másik fél megpróbálja irányítani a partneredet, érzelmileg zsarolja, vagy bűntudatot kelt benned.
- Energiavámpírság: A kapcsolat állandóan kimerít, szorongást okoz és negatív érzelmekkel tölt el.
- Tiszteletlenség: A partnered nem tiszteli a határaidat, érzéseidet, véleményedet.
- Kommunikációs problémák: Nincs őszinte, nyílt kommunikáció, csak veszekedések, vádaskodások vagy passzív-agresszív viselkedés.
- Bizalomhiány: A partnered hazudik, titkolózik, vagy indokolatlanul féltékeny.
Fontos megérteni, hogy egy-egy konfliktus még nem tesz mérgezővé egy kapcsolatot. Az ismétlődő, tartósan fennálló negatív minták azok, amelyek káros hatással vannak a résztvevőkre.
Aki folyamatosan mérgező kapcsolatokba kerül, gyakran azért teszi, mert nem ismeri fel a korai jeleket, vagy alábecsüli a negatív viselkedések súlyosságát.
Érdemes odafigyelni a belső jelzéseinkre is. Ha egy kapcsolatban rendszeresen szorongsz, félsz, vagy úgy érzed, hogy „tojáshéjakon jársz”, az intő jel lehet. Az is fontos, hogy mások mit mondanak a kapcsolatodról. Ha a barátaid és családod aggódnak érted, érdemes meghallgatni a véleményüket.
1. Önértékelési problémák: A gyenge önbizalom vonzza a mérgező partnereket
Az önértékelési problémák kétségtelenül az egyik leggyakoribb oka annak, hogy valaki újra és újra mérgező kapcsolatokba keveredik. Amikor valaki alacsony önbizalommal rendelkezik, hajlamos alábecsülni saját értékét, ami pedig táptalajt nyújt a manipulatív és bántalmazó partnereknek.
Gondoljunk bele: ha nem hisszük, hogy megérdemeljük a jót, könnyebben elfogadjuk azt a bánásmódot, ami valójában nem felel meg a szükségleteinknek. Ez nem azt jelenti, hogy direkt keressük a rosszat, hanem azt, hogy nem vagyunk elég éberek a vészjelekre. Nem bízunk eléggé az ítélőképességünkben, és inkább elfogadjuk a másik ember véleményét, még akkor is, ha az a vélemény negatív rólunk.
Az önbizalomhiány gyakran oda vezet, hogy az emberek kétségbeesetten vágynak a megerősítésre. Egy mérgező partner pedig kezdetben pont ezt adhatja meg: túlzott bókok, áradó szeretetnyilvánítások, amelyek valójában csak a manipuláció eszközei. Amikor azt érezzük, hogy végre valaki elfogad és szeret minket, nehéz észrevenni a piros zászlókat, még akkor is, ha azok ott lobognak az orrunk előtt.
Aztán, ahogy a kapcsolat elmélyül, a mérgező partner elkezdi visszavonni a megerősítéseket, kritikával és lekicsinyléssel helyettesítve azokat. Mivel az önbecsülésünk eleve alacsony volt, ez a változás csak megerősíti bennünk a negatív képet, amit magunkról alkotunk. Elhisszük, hogy valóban nem vagyunk elég jók, és hogy csak a partnerünk fogadhat el minket így, ahogy vagyunk.
Az önértékelési problémák nemcsak vonzzák a mérgező partnereket, hanem meg is nehezítik a kilépést egy bántalmazó kapcsolatból. Ha nem hisszük, hogy megérdemlünk jobbat, miért is próbálnánk megváltoztatni a helyzetünket?
További jelek, amelyek arra utalnak, hogy az önértékelési problémák közrejátszanak a mérgező kapcsolatainkban:
- Félelem a magánytól: Inkább benne maradunk egy rossz kapcsolatban, mint hogy egyedül legyünk.
- Állandó bocsánatkérés: Akkor is bocsánatot kérünk, amikor nem mi hibáztunk.
- Második helyen állunk: Folyamatosan a partnerünk szükségleteit helyezzük a sajátjaink elé.
- Nehezen mondunk nemet: Attól félünk, hogy elveszítjük a partnerünket, ha nemet mondunk.
A jó hír az, hogy az önértékelés javítható. Terápiával, önismereti munkával és azzal, hogy megtanulunk szeretetteljesen bánni magunkkal, lassan, de biztosan felépíthetjük az önbizalmunkat. Amikor pedig elhisszük, hogy megérdemlünk a jót, sokkal kevésbé leszünk sebezhetőek a mérgező emberekkel szemben.
2. Határok hiánya: Nem tudnak nemet mondani, és engednek a manipulációnak
Az egészséges kapcsolatok alapja a kölcsönös tisztelet és a világos, kommunikált határok. Akik hajlamosak mérgező kapcsolatokba keveredni, gyakran küzdenek a határok meghúzásával és megtartásával. Ez azt jelenti, hogy nehezen mondanak nemet, és könnyen engednek a manipulációnak, ami sebezhetővé teszi őket a kihasználásra.
A „nem” kimondása sokak számára ijesztő lehet. Félnek attól, hogy megbántanak valakit, hogy elutasítják őket, vagy hogy konfliktust okoznak. Ez a félelem gyakran gyökerezik a megfelelési vágyban és az alacsony önértékelésben. Úgy gondolják, hogy a másoknak való megfelelés révén szeretetet és elfogadást nyerhetnek. Sajnos ez a viselkedés éppen az ellenkezőjét eredményezi: elveszítik az önbecsülésüket és vonzzák azokat, akik kihasználják a gyengeségeiket.
A manipuláció sokféle formát ölthet. Lehet érzelmi zsarolás, bűntudatkeltés, passzív-agresszív viselkedés, vagy akár nyílt fenyegetés. A lényeg az, hogy a manipulátor megpróbálja rávenni a másikat arra, hogy olyat tegyen, amit valójában nem akar. Azok, akiknek hiányoznak a határaik, különösen fogékonyak erre, mert nem tudják felismerni a manipulációs taktikákat, vagy ha fel is ismerik, nem érzik magukat elég erősnek ahhoz, hogy ellenálljanak.
A határok hiánya nem csupán arról szól, hogy nem tudunk nemet mondani. Hanem arról is, hogy nem tudjuk megvédeni magunkat, amikor a határainkat átlépik. Nem tudjuk világosan kommunikálni a szükségleteinket és elvárásainkat, és nem tudjuk érvényesíteni azokat.
Nézzünk néhány konkrét példát:
- Valaki folyamatosan késik a találkozókról, de nem merünk szólni, mert félünk, hogy megbántjuk.
- Valaki rendszeresen kritizál minket, de nem állunk ki magunkért, mert félünk a konfliktustól.
- Valaki pénzt kér tőlünk, pedig tudjuk, hogy nem fogja visszaadni, de nem merünk nemet mondani, mert félünk a haragtól.
Fontos megérteni, hogy a határok meghúzása nem önzés, hanem önvédelem. Azzal, hogy világos határokat állítunk fel, megvédjük az időnket, az energiánkat, és az érzelmi jóllétünket. Emellett tiszteletet is követelünk magunknak. Amikor valaki látja, hogy komolyan vesszük a határainkat, kevésbé valószínű, hogy megpróbálja átlépni azokat.
A határok kialakítása és megerősítése egy folyamat. Kezdd kicsiben. Gyakorold a „nem” kimondását apró dolgokban. Tanuld meg felismerni a manipulációs taktikákat. Kérj segítséget, ha szükséged van rá. Ne feledd, hogy megérdemled, hogy tiszteljenek és megbecsüljenek.
Az önismeret és az önbizalom fejlesztése kulcsfontosságú ahhoz, hogy egészséges határokat tudjunk húzni. Minél jobban ismerjük magunkat, annál könnyebben tudjuk megmondani, hogy mi az, ami számunkra elfogadható, és mi az, ami nem. Minél magabiztosabbak vagyunk, annál könnyebben tudjuk érvényesíteni a határainkat, anélkül, hogy félnénk a következményektől.
3. Megmentő komplexus: A „megjavítom” illúziója és annak következményei
A „megmentő komplexus” egy olyan mélyen gyökerező viselkedésminta, amely gyakran azoknál figyelhető meg, akik hajlamosak mérgező kapcsolatokba keveredni. Ez a komplexus azon a téves elképzelésen alapul, hogy képesek megváltoztatni, „megjavítani” egy másik embert, különösen akkor, ha az illető problémákkal küzd, legyen szó függőségről, mentális egészségügyi nehézségekről vagy egyszerűen csak rossz szokásokról. A megmentő úgy érzi, kötelessége segíteni, és hiszi, hogy az ő szeretete, türelme és erőfeszítései elegendőek lesznek a másik ember megváltoztatásához.
Ez a „megjavítom” illúziója rendkívül csábító lehet. A megmentő úgy érezheti, hogy különleges képességekkel rendelkezik, vagy hogy ő az egyetlen, aki igazán megérti a másikat. Ez az érzés megerősítheti az önértékelését, és értelmet adhat az életének. Azonban ez az illúzió gyakran elvakítja a megmentőt a valóságtól, és nem látja a partner valódi viselkedését vagy a kapcsolat dinamikáját.
A megmentő komplexusnak számos súlyos következménye lehet:
- Energiavesztés és kimerültség: A folyamatos „segítés”, a problémák megoldása és a partner támogatása rengeteg energiát emészt fel, ami fizikai és érzelmi kimerültséghez vezethet.
- Saját igények elhanyagolása: A megmentő annyira fókuszál a partnerre, hogy teljesen elfelejti saját magát, a saját szükségleteit és vágyait. Ez hosszú távon önértékelési problémákhoz és depresszióhoz vezethet.
- Kontrollvesztés: A megmentő azt hiszi, hogy irányítja a helyzetet, de valójában a partner problémái irányítják őt. A kapcsolat kiszámíthatatlanná és stresszessé válik.
- Frusztráció és csalódottság: Amikor a partner nem változik, vagy nem úgy változik, ahogy a megmentő elképzelte, az hatalmas csalódottságot okoz. Ez a frusztráció gyakran agresszióhoz vagy passzív-agresszív viselkedéshez vezethet.
- Codependencia kialakulása: A megmentő és a partner között egy egészségtelen függőségi viszony alakul ki, ahol a megmentő önértékelése a partner állapotától függ.
A legfontosabb, hogy felismerjük: senki sem tud megváltoztatni egy másik embert, ha az nem akarja. A változás csak belülről jöhet.
Fontos megérteni, hogy a segítségnyújtás és a megmentés között óriási különbség van. A segítségnyújtás az, amikor támogatunk valakit a saját céljai elérésében, anélkül, hogy átvennénk az irányítást az élete felett. A megmentés viszont az, amikor megpróbálunk valakit megváltoztatni, anélkül, hogy ő kérné, vagy akarna változni.
Ha felismered magadon a megmentő komplexus jeleit, fontos, hogy segítséget kérj. Egy terapeuta segíthet feltárni a viselkedés gyökereit, és megtanulni egészségesebb módon kapcsolódni másokhoz. Ne feledd: nem a te feladatod mások problémáit megoldani. A te feladatod az, hogy gondoskodj magadról, és egészséges kapcsolatokat építs.
4. A múltbeli traumák hatása: A gyermekkori sebek és a minták ismétlődése
A múltbeli traumák, különösen a gyermekkori sebek, mélyen befolyásolják a felnőttkori kapcsolatainkat. Gyakran észre sem vesszük, de a gyerekkorban megtapasztalt minták ismétlődnek a párkapcsolatainkban, ami mérgező dinamikákhoz vezethet.
A gyermekkori trauma nem feltétlenül fizikai vagy szexuális bántalmazást jelent. Ide tartozik a érzelmi elhanyagolás, a szülők közötti konfliktusok, a túlzott kontroll, a kritika, vagy a szeretet feltételekhez kötése is. Ezek a tapasztalatok mély nyomokat hagynak a személyiségünkben, és befolyásolják, hogyan viszonyulunk másokhoz.
Például, ha valaki gyerekkorában azt tapasztalta, hogy a szülei gyakran veszekedtek, vagy az egyik szülő érzelmileg elérhetetlen volt, akkor felnőttként is hajlamos lehet olyan partnert választani, aki hasonlóan viselkedik. Ez nem tudatos választás, hanem inkább egy ösztönös reakció a már ismert, bár fájdalmas mintára.
A gyermekkori sebek hatására kialakulhatnak bizalmatlansági problémák. Ha valaki gyerekkorában nem érezte magát biztonságban, vagy nem számíthatott a szüleire, akkor felnőttként nehezen tud megbízni másokban. Ez a bizalmatlanság állandó féltékenységhez, kontrolláláshoz, vagy éppen a kapcsolat elkerüléséhez vezethet.
Egy másik gyakori következmény az alacsony önértékelés. A gyermekkori kritika, elhanyagolás vagy bántalmazás hatására az ember elhiheti, hogy nem érdemes a szeretetre és a tiszteletre. Ez oda vezethet, hogy olyan partnereket választ, akik megerősítik ezt a negatív önképet, akik bántalmazóak, lekezelőek, vagy kihasználják őt.
Azok, akik gyerekkorukban traumatikus élményeket éltek át, gyakran ismétlik a már ismert mintákat a párkapcsolataikban. Ez egyfajta kísérlet arra, hogy „kijavítsák” a múltat, hogy végre megkapják azt a szeretetet és elfogadást, amire gyerekkorukban vágytak. Azonban ez a törekvés gyakran kudarcba fullad, mert a partner nem a szülő, és a múltat nem lehet megváltoztatni.
A múltbeli traumák hatása abban rejlik, hogy öntudatlanul olyan kapcsolatokat keresünk, amelyek ismerősek, még akkor is, ha ezek a kapcsolatok fájdalmasak és mérgezőek. Ez egy öntudatlan törekvés a kontrollra és a megértésre, annak ellenére, hogy a végeredmény gyakran a szenvedés ismétlése.
Fontos megérteni, hogy a múltbeli traumák hatása nem jelenti azt, hogy az ember tehetetlen a saját sorsa felett. A terápia segíthet feltárni a gyermekkori sebeket, feldolgozni a traumákat, és megtanulni egészségesebb kapcsolati mintákat. A tudatosság és a megfelelő segítség révén lehetséges kitörni a mérgező kapcsolatok köréből, és egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet élni.
A következő lépések segíthetnek a gyermekkori sebek feldolgozásában:
- Önismeret fejlesztése: Tudatosítsuk a gyermekkori élményeinket és azok hatását a jelenlegi viselkedésünkre.
- Terápia: Keressünk fel egy szakembert, aki segíthet a traumák feldolgozásában.
- Önmagunkkal való törődés: Szánjunk időt a pihenésre, a feltöltődésre, és a saját szükségleteink kielégítésére.
- Egészséges határok meghúzása: Tanuljuk meg, hogyan mondjunk nemet, és hogyan védjük meg a saját határainkat.
A gyermekkori sebek feldolgozása egy hosszú és nehéz folyamat, de a végeredmény megéri a fáradságot. Egy egészségesebb, boldogabb élet vár ránk, ha szembenézünk a múltunkkal, és megtanulunk szeretettel és elfogadással bánni önmagunkkal.
5. Félelem az egyedülléttől: Inkább egy rossz kapcsolat, mint a magány
Az egyedülléttől való félelem az egyik legerősebb motiváció arra, hogy valaki rossz kapcsolatban maradjon, vagy újra és újra mérgező kapcsolatokba keveredjen. Ez a félelem nem csupán a magánytól való egyszerű tartózkodás, hanem egy mélyebb szorongás attól, hogy értéktelennek, szerethetetlennek érezzük magunkat egyedül. Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat, még ha rossz is, bizonyíték arra, hogy valaki mégiscsak szereti őket, vagy legalábbis elviseli a társaságukat.
Ez a félelem gyakran gyökerezik a múltban, esetleg a gyermekkorban szerzett negatív tapasztalatokban. Ha valaki azt tapasztalta, hogy a szeretet feltételekhez van kötve, vagy hogy csak akkor figyelnek rá, ha valaki más mellett van, akkor felnőttként is nehezen viseli az egyedüllétet. Úgy érzi, mintha a kapcsolat hiánya egyenlő lenne a semmisséggel.
Az ilyen emberek hajlamosak kompromisszumokat kötni olyan dolgokban is, amik alapvetőek lennének egy egészséges kapcsolatban. Inkább elnézik a tiszteletlenséget, a bántalmazást, a manipulációt, csak hogy ne kelljen egyedül lenniük. Úgy gondolják, hogy inkább egy rossz kapcsolat, mint a semmilyen kapcsolat. Ez a gondolkodásmód azonban hosszú távon rendkívül káros, hiszen folyamatosan aláássa az önbecsülésüket, és megakadályozza őket abban, hogy valódi, szeretetteljes kapcsolatokat alakítsanak ki.
A félelem az egyedülléttől arra késztetheti az embereket, hogy alacsonyabbra tegyék a mércét a párkapcsolatokban, ami miatt könnyebben esnek áldozatul mérgező személyeknek.
Fontos megérteni, hogy az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal. Az egyedül töltött idő lehetőséget ad arra, hogy megismerjük önmagunkat, fejlesszük a hobbijainkat, feltöltődjünk, és megerősítsük az önbizalmunkat. Azok, akik félnek az egyedülléttől, gyakran nem tudják, hogyan kell egyedül boldognak lenni, ezért inkább egy rossz kapcsolatba menekülnek.
A változás kulcsa az, hogy elkezdjünk dolgozni az önbecsülésünkön, és megtanuljunk szeretni önmagunkat. Ha képesek vagyunk egyedül is boldogok lenni, akkor nem fogunk rászorulni arra, hogy egy rossz kapcsolatban keressük a boldogságot.
6. Figyelmen kívül hagyják a vészjelzéseket: A korai figyelmeztető jelek bagatellizálása
Azok, akik hajlamosak mérgező kapcsolatokba keveredni, gyakran figyelmen kívül hagyják a korai vészjelzéseket. Bagatellizálják a figyelmeztető jeleket, reménykednek a változásban, vagy éppen magyarázatot keresnek a partnerük viselkedésére, ahelyett, hogy szembenéznének a valósággal. Ez a viselkedés egy ördögi körhöz vezethet, ahol a problémák egyre súlyosbodnak, és a kilépés egyre nehezebbé válik.
Miért történik ez? Sok esetben a háttérben mélyen gyökerező önértékelési problémák állnak. Az alacsony önbecsülés miatt az illető úgy érezheti, nem érdemel jobbat, vagy fél az egyedülléttől. Emiatt hajlandó kompromisszumot kötni olyan dolgokban is, amik alapvetően fontosak lennének egy egészséges kapcsolatban. A kezdeti apró „hibák” – egy-egy lekezelő megjegyzés, a túlzott féltékenység, a kontrolláló viselkedés – mind-mind vészjelzések, amiket figyelmen kívül hagyni súlyos következményekkel járhat.
Például, ha a partnered már a kapcsolat elején kritizálni kezdi a barátaidat, vagy megpróbál elszigetelni a családodtól, az egyértelműen figyelmeztető jel. Ugyanígy, ha rendszeresen megsért vagy megaláz nyilvánosan, majd bocsánatot kér, és ígéri, hogy soha többé nem teszi, ez egy minta, ami valószínűleg ismétlődni fog. Ahelyett, hogy hinne a bocsánatkérésnek, érdemesebb a viselkedés mintázatát figyelni.
Az idealizálás is egy veszélyes csapda. Az elején minden tökéletesnek tűnik, a partnered elhalmoz szeretettel és figyelemmel, de ez a „love bombing” (szerelemmel bombázás) valójában egy manipulációs technika, amivel a mérgező emberek magukhoz láncolják áldozatukat. Amikor a rózsaszín köd eloszlik, és a valóság kezd megmutatkozni, az illető nehezen tud kilépni a kapcsolatból, mert már érzelmileg függővé vált.
A korai vészjelzések figyelmen kívül hagyása azt jelenti, hogy engedélyt adunk a rossz bánásmódra. Minden egyes alkalommal, amikor elnézünk egy piros zászlót, megerősítjük a partnerünket abban, hogy megteheti, amit tesz.
Fontos megérteni, hogy a változás nem a mi feladatunk. Nem tudjuk megváltoztatni a másikat, és nem szabad azt hinnünk, hogy a mi szeretetünk elég lesz ahhoz, hogy meggyógyítsuk a sebeit. Ha valaki már a kapcsolat elején is bántóan viselkedik, az valószínűleg nem fog megváltozni, sőt, a viselkedése idővel csak rosszabb lesz.
Mit tehetünk tehát? Először is, tanuljunk meg figyelni az intuíciónkra. Ha valami nem stimmel, ne söpörjük a szőnyeg alá. Másodszor, kérjünk tanácsot a barátainktól és a családunktól. Ők kívülállóként objektívebben látják a helyzetet, és segíthetnek felismerni a vészjelzéseket. Harmadszor, ha úgy érezzük, hogy egyedül nem tudunk megbirkózni a helyzettel, forduljunk szakemberhez. Egy terapeuta segíthet feldolgozni a múltbéli traumákat, megerősíteni az önbecsülésünket, és megtanulni egészséges határokat húzni.
7. Idealizálás és tagadás: A valóság eltorzítása a kapcsolat fenntartása érdekében
Az idealizálás és a tagadás két olyan erőteljes védekező mechanizmus, amelyek gyakran kéz a kézben járnak a mérgező kapcsolatokban. Azok, akik hajlamosak a káros kapcsolatokra, könnyen beleeshetnek abba a hibába, hogy túlidealizálják a partnerüket és a kapcsolatot magát, figyelmen kívül hagyva a vörös zászlókat és a problémás viselkedést.
Ez az idealizálás lehet megnyilvánulása annak, hogy a partnerüket tökéletesnek látják, felnagyítják a pozitív tulajdonságaikat, és minimalizálják a negatívakat. Talán azt mondják: „Ő valójában nagyon kedves, csak néha stresszes,” vagy „Tudom, hogy kiabált velem, de a szíve mélyén jó ember.”
A tagadás pedig azt jelenti, hogy teljesen elutasítják a problémák létezését. Nem hajlandóak elismerni a bántalmazó viselkedést, a manipulációt, vagy az egyéb negatív jeleket. Inkább meggyőzik magukat arról, hogy minden rendben van, vagy hogy a problémák nem olyan súlyosak, mint amilyenek valójában.
Ez a kombináció – az idealizálás és a tagadás – egy veszélyes spirálba sodorhatja az embert, mert megakadályozza, hogy reálisan lássa a kapcsolatot, és hogy lépéseket tegyen a saját védelmében.
Ennek hátterében gyakran az áll, hogy félnek a magánytól, alacsony az önértékelésük, vagy egyszerűen csak vágynak a szeretetre és elfogadásra annyira, hogy hajlandóak elnézni a bántalmazást. A tagadás lehetővé teszi számukra, hogy fenntartsák a reményt egy jobb jövőre, még akkor is, ha a valóság teljesen mást mutat.
Fontos felismerni, ha valaki ezt a viselkedést mutatja, és segítséget kérni. A valóság elfogadása az első lépés a gyógyulás felé, és ahhoz, hogy egészségesebb, támogatóbb kapcsolatokat alakítson ki a jövőben.
