Mit tehetünk, ha nem akar enni a gyerek?

Balogh Nóra
2 perc olvasás

Sokszor előfordul, hogy a gyerek nem akar enni. Néha csak azért, mert nem a fogára való, amit elé tettek, de sajnos gyakori a konkrét étvágytalanság is. Ez a jelenség sokaknál csak rövid ideig tart és néha jön elő, de vannak olyan gyerekek, akiknél huzamosabb ideig problémát jelent a nem evés. Nem csak a már önállóan enni tudó gyerekeknél fordul elő az étvágytalanság, hanem a csecsemőknél is. A legkisebbeknél ezt okozhatja egyszerű, ám annál aggasztóbb gond, az orrdugulás. Ilyenkor egyértelmű, hogy a szájukon vesznek levegőt és nem akarják, hogy szájukat eltömítsék, mert akkor fulladni kezdenek. Oda kell figyelni az apró jelekre, hogy ne menjünk tévútra.

A gyerekek a világot, annak felfedezését sokkal érdekesebbnek találják, mint a kötelező dolgokat. Így van ez az evéssel is. Ha éppen van valami szórakoztató játék vagy csak egy állat, akármi megfigyelése foglalja le őket, megfeledkeznek az evésről, vagy csak gyorsan túl akarnak esni rajta, hogy mehessenek a dolgukra, így keveset esznek, vagy turkálják az ételt. a gyerekeknél érdekes, hogy szeretik az újdonságokat, de az új ízek, új szagok, ha ételről van szó, sokszor inkább idegenkedést váltanak ki belőlük. Az is előfordul, hogy a kicsik csak egy bizonyos ételt hajlandóak megenni, vagy épp megisznak egy csomó tejet, kakaót, de mást nem hajlandóak megenni. Ez nem huzamosabb ideig tartó probléma és nem s kell belőle ügyet csinálni, csak ha már hetekig ezzel kell bajlódni.

Ha nem múlik a baj, nagyon alaposan utána kell járni a dolognak, mert betegségek is okozhatnak étvágytalanságot. Ilyen például a vesebetegség, a szívbetegség, de néhány genetikai betegség is ilyen tünettel is jár.

Sokszor előfordul, hogy valamilyen konfliktust akar a gyerek megoldani azzal, hogy dacosan nem eszik. Mivel a szülők azt akarják, hogy egyen, ő már csak azért sem nyel le egy falatot sem az ételből.

A megoldás az, ha változatos, de neki ízlő ételeket teszünk elé, valamint nem erőltetjük a dolgot és szélsőséges esetben orvostól kérünk tanácsot.

Köszönjük a megosztást!
Nóri vagyok, imádom a kreatív tevékenységeket és a szabadban töltött időt. Nagyon szeretek új recepteket felfedezni és elkészíteni, majd megosztani a családommal és barátaimmal. Szenvedélyem a fotózás, legyen szó természetről, utazásról, vagy csak a mindennapi élet apró pillanatairól. Mélyen érdekel a pszichológia és rendszeresen szervezek könyvklub találkozókat, ahol érdekes beszélgetésekbe bonyolódunk. Ezenkívül rajongok a filmekért, és gyakran írok róluk kritikákat. Remélem, hogy az írásaim inspirálhatnak másokat is.
Hozzászólás