A gyerekek kedvencei: az autópályák

achilles
3 perc olvasás

A kisautókkal való játék olyan természetesen jön a legtöbb kisfiú számára, mintha már az anyaméhben is autókkal játszottak volna. Éppen ezért, a baba korból kinőve, még sok éven keresztül a legjobb ajándékok, legszeretettebb játékok a különféle autók és autópályák. Szerencsére igen széles belőlük a választék, így mindig lehet valami újdonságot találni.

Miért pont az autók?

Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért éppen az autók a fiúk kedvenc játékai, már abban a korban is, amikor még fogalmuk sincs róla, hogy mi számít klasszikusan fiús, illetve klasszikusan lányos játéknak.

Nos, valójában nem csak a kisfiúk szeretik az autókat, ez csak később megy el a nemi sztereotípiák irányába. A kislányok is előszeretettel játszanak autókkal, ha hozzájutnak, aminek egy igen egyszerű oka van: ezzel a játékkal nagyon könnyen tudnak már viszonylag korán játszani. Onnantól kezdve, hogy a baba stabilan meg tud ülni, az autó tologatása már könnyen megoldható számára, így sikerélményt jelent neki, ráadásul ebben a korban még nagyon érdekes is számára a tény, hogy ő maga tud mozgásra bírni valamit. Az, hogy később inkább csak a fiúk autóznak, inkább csak a társadalmi szerepekből adódó sztereotípiák miatt van: a fiúknak inkább kisautókat veszünk, a lányoknak pedig inkább babákat.

Sokféle járgány kapható

Az autók ráadásul nagyon sokáig maradnak érdekesek, ugyanis nemcsak a kézzel gurigatható fajták léteznek. Ma már távirányítós, elemmel működő, adott pályán mozgó, átalakítható autók is léteznek, és még számtalan különleges típus, amit most nem soroltunk fel. Éppen ezért lehetnek folyamatosan izgalmasak, arról nem is beszélve, hogy milyen fantasztikus pályákat lehet kapni a járművekhez.

Autópályák kicsiknek, nagyoknak és szülőknek

A kisautózást az autópályák teszik igazán izgalmassá, így ugyanis különböző terepeket lehet kreálni a járgányoknak. Autópálya a legkisebbeknek is kapható, olyan konstrukciók, amiket könnyen használnak a kisgyerekek is, akiknek még a szem-kéz koordinációjuk nem az igazi. A fából készült autópályák rengeteg lehetőséget rejtenek, az egészen kicsi gyerekektől az idősebb korosztályig egyaránt érdekesek lehetnek. Sőt, sok esetben Még a szülők is arról számolnak be, hogy kifejezetten élvezik a fa elemekből való autópálya építést!

A fából készült autópályák szépsége abban rejlik, hogy korlátlanul kirakhatók bármilyen formájú pályák belőlük. A használati útmutatóban vannak ugyan javasolt összerakási módok, de ezeket nem kötelező követni, teljesen szabadon kombinálhatók a különböző formájú elemek, így mindig teljesen új pályát lehet alkotni. Rendelkezésre állnak emelkedők, hidak, hegyek, dombok és egyéb tereptárgyak, amik még izgalmasabbá tehetik az építést.

Az elkészült autópályákat pedig természetesen számos járművel lehet kipróbálni, az elemekhez való kisautókon kívül akár vonatok is végigmehetnek a pályán. Kézzel tolható, valamint elemes verziók egyaránt elérhetők mind autóból, mind pedig vonatból. Ez tipikusan olyan játék, ami nagymértékben fejleszti a kreativitást, ráadásul kiválóan összehozza a családot, ugyanis a szülők és a gyerekek együtt is nagyon jókat tudnak játszani, és a korosztályos különbségek sem jelentenek akadályt.

Köszönjük a megosztást!
Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .