Szerencsére mindenkinek mástól! Ahány pasi, annyi igény, és ez így van rendjén! Természetesen vannak olyan külső és belső tulajdonságok, amikről a többség véleménye megegyezik. A férfiaknak általában tetszik, ha hosszú combjaink vannak, szőke a hajunk, és kék a szemünk, vagyis az úgynevezett Barbie-baba típusba tartozunk. Ám arra is szép számmal van példa, hogy a fent felsorolt külső jegyek pont nem hozzák lázba az ellenkező nemet, sőt…
Minden kornak megvan a maga szépségideálja, s ha évszázadokra nyúlóan visszatekintünk, látni fogjuk, hogy két nagyjából hasonló sincs. Dús idomok, széles csípő, kiálló járomcsont, hosszú-kecses nyak, fiús alkat, darázsderék és még sorolhatnánk. Mind-mind egy-egy korszakra jellemző, meghatározó szépségjegy.
Tudományos kutatások szerint, ha ovális az arcformánk, akkor sokkal több ember szimpátiáját élvezhetjük, mint kerek vagy szögletes arcú társaink. Persze a vonzódás kialakulásának számos egyéb feltételei is vannak. Önmagában kevés az, ha külsőnk rendben van. Ahhoz, hogy egy férfinek megakadjon rajtunk a szeme és felkeltsük érdeklődését, imponálónak kell találnia összhatásban a hangszínünket, fellépésünket, kisugárzásunkat.
Máris a sokat emlegetett kémiánál tartunk. Ugyanis a vonzódás kialakulásáért elsősorban sajátságos illatanyagunk tehető felelőssé. Ez nem más, mint a feromon vegyület. Minden embert sajátságos, természetes illat leng körül, amire az ellenkező nem vagy fogékony, vagy sem. A legelemibb csábító tulajdonságunkra tehát nem lehetünk befolyással.
Viszont minden másra igen! Bizonyára mindenki tisztában van előnyös és hátrányos tulajdonságaival. Érdemes az előnyös testrészeinkre fektetni a hangsúlyt, az esetleges tökéletlenségeket pedig elkendőzni. Egy jól megválasztott ruha, frizura és smink csodákra képes! A sok külsőség mellett azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy pozitív kisugárzásunkat belső tulajdonságaink adják. Az őszinteség, kedvesség, nyíltság vagy egy kellemes mosoly még egy férfit sem taszított soha.