Sok nő találja magát abban a fájdalmas helyzetben, hogy egy boldogtalan kapcsolatban él, de a ragaszkodás erősebbnek bizonyul a változtatás iránti vágyánál. Ez a jelenség, amit mi most „boldogtalan ragaszkodásnak” nevezünk, gyakran egy mélyen gyökerező félelemből táplálkozik: a félelemből, hogy egyedül maradnak, vagy hogy nem találják meg a boldogságot máshol.
Fontos megérteni, hogy ez nem egyszerűen „gyengeség” kérdése. A ragaszkodás komplex érzelmi és pszichológiai folyamatok eredménye. Gyakran kapcsolódik a múltbeli tapasztalatokhoz, a családi mintákhoz, és az önértékelés hiányához.
A „boldogtalan ragaszkodás” egy ördögi kör. Minél boldogtalanabb valaki, annál jobban kapaszkodik a megszokottba, még akkor is, ha az ártalmas. Ez a kapaszkodás pedig tovább mélyíti a boldogtalanságot.
A legfontosabb felismerés az, hogy a boldogtalan ragaszkodás nem egy statikus állapot. Lehet változtatni rajta, de ehhez elengedhetetlen a probléma felismerése és a tudatos lépések megtétele.
A következőkben 7 gyakori viselkedésmintát fogunk bemutatni, amelyek jellemzőek azokra a nőkre, akik ebben a helyzetben vannak. Ezek a minták segíthetnek abban, hogy jobban megértsük a „boldogtalan ragaszkodás” mechanizmusát, és elinduljunk a változás útján.
A ragaszkodás pszichológiája: Miért maradnak nők boldogtalan kapcsolatokban?
A ragaszkodás pszichológiája mélyen gyökerezik az emberi természetben, és különösen erőteljesen befolyásolja a nőket a párkapcsolatokban. Sokan, bár boldogtalanok, képtelenek kilépni egy rossz kapcsolatból. Ennek hátterében összetett okok állnak.
Az egyik legfontosabb tényező a veszteségkerülés. Az emberek hajlamosak többre értékelni azt, amijük van, mint amennyire vágynak valami új után. Egy boldogtalan kapcsolatban is van valami „ismert”, ami biztonságot nyújt, még ha ez a biztonság illuzórikus is. A szakítás bizonytalansága, a magánytól való félelem, vagy a jövőtől való szorongás sokkal ijesztőbbnek tűnhet, mint a jelenlegi szenvedés.
A befektetés elmélete is magyarázatot adhat a jelenségre. Minél többet fektet valaki egy kapcsolatba (időt, energiát, érzelmeket, anyagi javakat), annál nehezebben hagyja ott. A nők gyakran nagyobb érzelmi befektetést tesznek a kapcsolatba, ami tovább növeli a ragaszkodást.
A társadalmi nyomás szintén szerepet játszhat. A válás, különösen a kisebb közösségekben, még mindig stigmatizált lehet. A nők attól tarthatnak, hogy elítélik őket a környezetükben, ha véget vetnek egy kapcsolatnak, még akkor is, ha az boldogtalanítja őket.
Az alacsony önbecsülés tovább bonyolítja a helyzetet. Ha egy nő nem hiszi el, hogy megérdemli a boldogságot, vagy hogy találhatna valaki mást, aki jobban bánik vele, akkor könnyebben beletörődik egy boldogtalan kapcsolatba.
A félelem, hogy egyedül maradnak, és soha többé nem találnak párt, gyakran erősebb, mint a boldogság utáni vágy. Ez a félelem gátolja őket abban, hogy meghozzák a nehéz döntést a szakításról.
Végül pedig, a remény is fontos tényező. Sokan abban reménykednek, hogy a dolgok idővel jobbra fordulnak, hogy a partnerük megváltozik, vagy hogy valamilyen csoda folytán a kapcsolatuk újra boldog lesz. Ez a remény azonban gyakran alaptalan, és csak meghosszabbítja a szenvedést.
Mindezek a tényezők együttesen eredményezik azt, hogy a nők, bár boldogtalanok a kapcsolatukban, mégis ragaszkodnak hozzá, és képtelenek kilépni belőle. Ez egy komplex probléma, amely mélyebb önismeretet és külső segítséget igényelhet.
1. Állandó mentegetőzés a partner viselkedéséért
Az állandó mentegetőzés a partner viselkedéséért az egyik legárulkodóbb jele annak, hogy egy nő boldogtalan a kapcsolatában, de valamilyen okból képtelen elhagyni azt. Ez a viselkedés egyfajta védőpajzsként funkcionál, amely mögé bújva próbálja racionalizálni a helyzetet, mind önmaga, mind a külvilág számára.
Amikor egy nő folyamatosan mentegeti a párját, az gyakran azt jelenti, hogy mélyen belül érzi, valami nincs rendben, de nem akarja, vagy nem meri bevallani ezt sem magának, sem másoknak. A mentegetőzés lehet egyszerű kifogás, mint például „Ő csak fáradt volt„, amikor a partner durván viselkedett, vagy bonyolultabb magyarázatok, amelyek a partner gyerekkorára, stresszes munkájára, vagy éppen az ő saját „provokáló” viselkedésére hivatkoznak.
A legfontosabb felismerés itt az, hogy a folyamatos mentegetőzés nem a partner valós viselkedésének elfogadása, hanem annak a tagadása, hogy a kapcsolatban valami súlyosan sérült.
Gyakran előfordul, hogy a nők azért mentegetőznek, mert félnek a külső ítélettől. Attól tartanak, hogy ha bevallják, a partnerük rosszul bánik velük, akkor mások megkérdőjelezik a döntéseiket, vagy éppen hibáztatni fogják őket a helyzetért. Ez a félelem tovább erősítheti a ragaszkodást a boldogtalan kapcsolathoz.
A mentegetőzés számos formát ölthet:
- Bagatellizálás: „Nem volt ez olyan nagy ügy, csak egy kicsit kiabált.”
- Értelmezés átalakítása: „Nem akart ő rosszat, csak rosszul fejezte ki magát.”
- Külső okokra hivatkozás: „Sokat dolgozott mostanában, ezért ilyen feszült.”
- Önhibáztatás: „Valószínűleg én csináltam valamit, ami kiváltotta belőle.”
Fontos megérteni, hogy a mentegetőzés mögött gyakran mélyebb okok húzódnak meg, mint például a félelem az egyedülléttől, az alacsony önértékelés, vagy a remény, hogy a partner megváltozik. Ezek az okok bonyolultabbá teszik a helyzetet, és megnehezítik a kilépést egy boldogtalan kapcsolatból.
A folyamatos mentegetőzés egy ördögi körhöz vezethet. Minél többet mentegeti a nő a partnerét, annál inkább elfogadja a rossz bánásmódot, és annál nehezebb lesz felismernie, hogy valóban egy bántalmazó, vagy toxikus kapcsolatban él. Ezért kulcsfontosságú felismerni ezt a viselkedést, és megérteni a mögötte rejlő motivációkat ahhoz, hogy el lehessen indulni a gyógyulás útján.
2. A saját szükségletek háttérbe szorítása a kapcsolat fenntartása érdekében
A boldogtalan kapcsolatban ragadt nők egyik legszembetűnőbb jellemzője a saját szükségleteik folyamatos háttérbe szorítása. Ez nem egy egyszeri áldozatvállalás, hanem egy állandósult állapot, ahol a párkapcsolat fenntartása érdekében a saját vágyaik, céljaik és jóllétük másodlagossá válik. Ez a viselkedés hosszú távon rendkívül káros, mert aláássa az önbecsülést, frusztrációt szül, és elmélyíti a boldogtalanság érzését.
Gyakran megfigyelhető, hogy ezek a nők szélsőségesen alkalmazkodóak. Mindig a partner igényeit próbálják kielégíteni, még akkor is, ha az ellentétes a saját elképzeléseikkel. Lemondanak a baráti találkozókról, a hobbijaikról, sőt, akár a karrierjükről is, csak hogy a párjuknak megfeleljenek, és elkerüljék a konfliktust. Ez a fajta önfeláldozás elsőre nagylelkűnek tűnhet, de valójában egy félelem vezérli: a félelem attól, hogy ha nem engedelmeskednek, a partner elhagyja őket.
A probléma gyökere sokszor abban rejlik, hogy ezek a nők összekeverik a szeretetet az áldozattal. Úgy gondolják, hogy a szeretet bizonyítéka, ha folyamatosan lemondanak a saját igényeikről a partner javára. Ez egy téves elképzelés, mert a valódi szeretet feltételezi a kölcsönös tiszteletet és a felek egyenrangúságát. Egy egészséges kapcsolatban mindkét félnek lehetősége van arra, hogy kifejezze a szükségleteit, és kompromisszumokat kössön a másik féllel.
A saját szükségletek háttérbe szorítása számtalan formában megnyilvánulhat. Például:
- Lemondanak egy fontos munkahelyi lehetőségről, mert a partnerük nem szeretné, ha máshova költöznének.
- Nem mondják el a párjuknak, ha valami bántja őket, mert félnek a reakciójától.
- Mindig a partnerük programjaihoz igazodnak, még akkor is, ha ők valami mást szeretnének csinálni.
- Elhallgatják a véleményüket egy adott témában, mert tudják, hogy a partnerük másképp gondolja.
Ez a viselkedés ciklust hoz létre. Minél többször szorítják háttérbe a saját szükségleteiket, annál inkább csökken az önbecsülésük, és annál inkább függővé válnak a partnerüktől. Ez pedig tovább erősíti a félelmet, hogy elveszítik a kapcsolatot, és még jobban hajlandóak lesznek az önfeláldozásra.
A saját szükségletek folyamatos háttérbe szorítása nem a szeretet jele, hanem egy káros mintázat, amely aláássa a kapcsolatot és a saját jóllétet.
Fontos megérteni, hogy a boldog kapcsolat alapja az, hogy mindkét fél képes legyen önmaga maradni, és kifejezni a szükségleteit. Ha valaki folyamatosan lemond a saját vágyairól a kapcsolat érdekében, az hosszú távon boldogtalansághoz és kiégéshez vezet.
A változás első lépése a tudatosítás. Fel kell ismerni, hogy a saját szükségletek háttérbe szorítása egy káros viselkedés, és változtatni kell rajta. Ez nem azt jelenti, hogy hirtelen önzővé kell válni, hanem azt, hogy meg kell tanulni egészséges határokat szabni, és kiállni a saját érdekeinkért. A terápia segíthet abban, hogy feltárjuk a viselkedés gyökereit, és megtanuljuk, hogyan tudjuk egészségesebben kezelni a kapcsolatunkat.
3. Félelem az egyedülléttől és a jövőtől
A félelem az egyedülléttől és a jövőtől gyakran a legmélyebben gyökerező oka annak, hogy egy nő boldogtalan kapcsolatban marad. Nem egyszerűen arról van szó, hogy „nem akar egyedül lenni”, hanem egy sokkal komplexebb, rétegzettebb érzésről, ami magában foglalja a bizonytalanságot, a jövővel kapcsolatos szorongást, és egyfajta identitásválságot is.
Sok nő számára a kapcsolat a biztonság szinonimája. A párkapcsolat egyfajta pajzsot nyújt a világ bizonytalanságaival szemben. Amikor ez a kapcsolat megrendül, vagy már nem nyújtja ezt a biztonságot, a nők gyakran mégis kapaszkodnak bele, mert az elengedés sokkal ijesztőbbnek tűnik, mint a szenvedés a megszokott keretek között. A félelem az ismeretlentől erősebb lehet, mint a vágy a boldogságra.
Az egyedülléttől való félelem mögött gyakran az a meggyőződés áll, hogy egyedül nem lehet boldogulni. Ez a meggyőződés gyökerezhet korábbi tapasztalatokban, családi mintákban, vagy a társadalom által közvetített üzenetekben. Sokan azt gondolják, hogy a boldogsághoz szükség van egy partnerre, és az egyedüllét a magány, a sikertelenség és a beteljesületlenség jele. Ez az elképzelés különösen erős lehet azokban a nőkben, akiknek a társadalmi köre erősen párkapcsolat-orientált.
A jövőtől való félelem szorosan összefügg az egyedülléttől való félelemmel. A nők aggódhatnak amiatt, hogy egyedül nem lesznek képesek gondoskodni magukról, nem lesznek képesek elérni a céljaikat, vagy nem lesznek képesek élvezni az életet. Különösen igaz ez azokra a nőkre, akik anyagilag függenek a partnerüktől, vagy akiknek a karrierjüket feláldozták a kapcsolatért. Az a gondolat, hogy egyedül kell kezdeniük mindent, rettenetesen ijesztő lehet.
Ez a félelem tovább erősödhet az idő múlásával. Minél tovább marad valaki egy boldogtalan kapcsolatban, annál nehezebbnek tűnik kilépni belőle. Az évek során felhalmozott közös emlékek, tervek és álmok olyan köteléket hoznak létre, amit nehéz elszakítani. A nők attól is tarthatnak, hogy „túl öregek” ahhoz, hogy új életet kezdjenek, vagy hogy már nem lesz esélyük egy másik kapcsolatra.
A legfontosabb felismerés az, hogy az egyedülléttől és a jövőtől való félelem nem feltétlenül tükrözi a valóságot. Gyakran inkább a belső bizonytalanságok, a negatív gondolatok és a korlátozó hiedelmek kivetülése.
Fontos megérteni, hogy az egyedüllét nem egyenlő a magánnyal. Sőt, az egyedüllét lehetőséget adhat az önismeretre, a személyes fejlődésre és az új célok kitűzésére. Az egyedüllét időszakában a nők felfedezhetik a saját erősségeiket, megtanulhatnak gondoskodni magukról, és olyan kapcsolatokat építhetnek ki, amelyek valóban táplálóak és támogatóak.
A jövővel kapcsolatos félelmeket is le lehet küzdeni. Fontos reális célokat kitűzni, apró lépésekben haladni, és segítséget kérni, ha szükséges. A nők tanulhatnak új készségeket, fejleszthetik a karrierjüket, és olyan tevékenységeket találhatnak, amelyek örömet okoznak nekik. A legfontosabb, hogy higgyenek magukban, és bízzanak abban, hogy képesek megteremteni a saját boldogságukat.
Végül, fontos emlékezni arra, hogy a boldogság nem függ a párkapcsolattól. A boldogság belülről fakad, és a nők képesek megtalálni a boldogságot akkor is, ha egyedül vannak. Az egyetlen dolog, amire szükségük van, az a bátorság, hogy szembenézzenek a félelmeikkel, és hogy higgyenek abban, hogy megérdemlik a boldogságot.
4. Túlzott idealizálás a kapcsolat korábbi szakaszairól
Sok nő, aki boldogtalan egy kapcsolatban, de képtelen elengedni, gyakran kapaszkodik a múltba. Ez a túlzott idealizálás a kapcsolat korábbi szakaszairól egyfajta menekülés a jelenlegi, nem kielégítő valóságból. Emlékeznek a kezdeti szikrára, a szenvedélyre, a közös nevetésre, és ezeket az emlékeket egy rózsaszín szemüvegen keresztül látják, elfelejtve a valós problémákat, amelyek már akkor is jelen voltak, vagy legalábbis a csírái ott voltak.
Ez az idealizálás nem csupán ártatlan nosztalgia. Sokkal inkább egy tudattalan védekezési mechanizmus. Azáltal, hogy a múltat tökéletesebbnek festik le, mint amilyen valójában volt, megpróbálják igazolni a jelenlegi helyzetüket. A gondolatmenet valahogy így hangzik: „Ha egyszer ilyen jó volt, akkor valahol mélyen még mindig megvan a lehetőség a változásra. Csak ki kell bírnom, és visszahozhatjuk azt a régi szép időt.”
Gyakran hallani tőlük mondatokat, mint: „Emlékszel, amikor…? Olyan boldogok voltunk!” Vagy: „Régen minden sokkal könnyebb volt. Vajon mi változott?” Ez a fajta emlékezés nem a megoldáskeresésről szól, hanem a jelenlegi helyzet tagadásáról.
A túlzott idealizálás a kapcsolat korábbi szakaszairól megakadályozza a nőt abban, hogy reálisan lássa a kapcsolat jelenlegi állapotát, és meghozza a szükséges döntéseket.
Ez a jelenség számos formában megnyilvánulhat:
- Állandó emlékezés a „jó időkre”: Folyton régi fotókat nézegetnek, régi üzeneteket olvasnak, és a múltbeli élményekről beszélnek a partnerüknek, hátha ezzel felébresztik benne a régi érzéseket.
- A jelenlegi problémák bagatellizálása: Amikor a problémák szóba kerülnek, a múltbeli boldog pillanatokkal próbálják elfedni azokat. „Persze, most nehéz, de emlékszel arra a csodálatos nyaralásra? Megéri küzdeni érte!”
- A partner hibáinak figyelmen kívül hagyása: A múlt idealizálása mellett a partner jelenlegi hibáit is elnézik, mondván, hogy „régen nem ilyen volt”. Ez a torzítás megakadályozza őket abban, hogy felelősségre vonják a partnerüket a viselkedéséért.
- A jövőbe vetett alaptalan remények táplálása: A múltbeli emlékek alapján hiszik, hogy a kapcsolat még megmenthető, és visszatérhet a régi kerékvágásba. Ez a remény azonban gyakran alaptalan, és csak a szenvedést hosszabbítja meg.
Ennek a viselkedésnek a hátterében gyakran félelem áll a változástól és az egyedülléttől. A múltba kapaszkodva biztonságot próbálnak teremteni egy bizonytalan jelenben. Ugyanakkor ez a kapaszkodás megakadályozza őket abban, hogy továbblépjenek, és egy boldogabb jövőt teremtsenek maguknak. Fontos felismerni, hogy a múlt szép emlékei nem pótolhatják a jelenlegi boldogtalanságot, és néha el kell engedni ahhoz, hogy valami jobb jöhessen.
A terápia segíthet abban, hogy a nők reálisabban lássák a kapcsolatukat, feldolgozzák a múltbeli traumákat, és megtanuljanak egészségesebb módon kezelni a félelmeiket.
5. A partner folyamatos kontrollálása és féltékenységi jelenetek
A kontroll és a féltékenység gyakran kéz a kézben járnak, különösen egy olyan kapcsolatban, ahol a nő mélyen boldogtalan, de a ragaszkodása miatt nem képes kilépni. Ez a viselkedés nem a szeretet, hanem a bizonytalanság és a félelem megnyilvánulása. Ahelyett, hogy bízna a partnerében és a kapcsolatban, állandóan a legrosszabbra készül.
A kontrollálás sokféle formát ölthet:
- Telefon és közösségi média ellenőrzése: Folyamatosan átnézi a partner telefonját, üzeneteit, emailjeit és közösségi média profiljait, bizonyítékot keresve arra, hogy hűtlen vagy hazudik.
- Kérdések zápora: Szinte kihallgatásszerűen faggatja a partnert arról, hogy hol volt, kivel volt, mit csinált, és minden apró részletet szeretne tudni.
- Tiltások és korlátozások: Megpróbálja korlátozni a partner társasági életét, megtiltva, hogy bizonyos emberekkel találkozzon, vagy bizonyos helyekre menjen.
- Állandó jelenlét: Megpróbál minél több időt a partner közelében tölteni, akár a munkahelyére is elkíséri, vagy váratlanul megjelenik a programjain.
A féltékenységi jelenetek ehhez szorosan kapcsolódnak. Ezek a kitörések gyakran váratlanul jönnek, és heves érzelmekkel járnak. A féltékenység kiváltó oka lehet egy ártatlan megjegyzés, egy mosoly, vagy akár csak az, hogy a partner valakivel beszél.
Fontos megérteni, hogy a féltékenység nem egyenlő a szeretettel. A valódi szeretet bizalmon és tiszteleten alapul. A féltékenység és a kontrolláló viselkedés éppen ezeket ássa alá.
A folyamatos kontroll és a féltékenységi jelenetek valójában a nő saját önértékelési problémáit tükrözik. Úgy érzi, nem elég jó a partnerének, és attól tart, hogy elhagyja őt valaki másért. Ez a félelem táplálja a kontrollálási kényszert.
Ez a viselkedés hosszú távon tönkreteszi a kapcsolatot. A partner érzi, hogy nem bíznak benne, és hogy folyamatosan megfigyelés alatt tartják. Ez frusztrációt, haragot és elszigetelődést okozhat. A kontrolláló viselkedés a szeretet ellentéte, és a legtöbb esetben a kapcsolat végét jelenti.
A megoldás nem a partner hibáztatása vagy a helyzet racionalizálása, hanem a saját bizonytalanságok és félelmek kezelése. Terápia, önismereti munka és a saját értékrendszer megerősítése segíthet abban, hogy a nő megtanuljon bízni magában és a partnerében, és egészségesebb, szeretetteljesebb kapcsolatot alakítson ki.
6. Reménykedés a változásban, ahelyett, hogy tennének érte
Az egyik legszívszorítóbb viselkedés, amit a boldogtalan, de ragaszkodó nők mutatnak, a passzív reménykedés. Nem tesznek konkrét lépéseket a kapcsolat javítására, ehelyett abban bíznak, hogy a partnerük majd magától megváltozik, vagy a helyzet valahogy csodával határos módon rendeződik. Ez a reménykedés gyakran egyfajta önámítás, ami lehetővé teszi számukra, hogy elkerüljék a nehéz döntéseket és a konfrontációt.
Ez a viselkedés sokszor a félelemből táplálkozik. Félnek a szakítástól, a magánytól, vagy attól, hogy bebizonyosodik, rosszul választottak. Ezért inkább a kényelmes, bár boldogtalan állapotot választják, abban reménykedve, hogy a dolgok majd egyszer jobbra fordulnak. Ez a „majd egyszer” viszont sosem jön el, ha nem tesznek érte.
Gyakran meggyőzik magukat arról, hogy a partnerüknek csak „egy rossz időszaka” van, vagy hogy „stresszes a munkahelyén”. Ezzel magyarázzák a bántó viselkedést, a figyelmetlenséget, vagy az érzelmi elérhetetlenséget. Ahelyett, hogy szembesítenék a partnerüket a problémákkal, mentségeket keresnek, és abban bíznak, hogy a helyzet magától rendeződik.
Ez a reménykedés nem azonos az optimizmussal. Az optimizmus aktív cselekvéssel párosul, míg a passzív reménykedés tétlenséghez vezet. Az optimista nő tesz a kapcsolatáért, kommunikál, megoldásokat keres, míg a reménykedő nő csendben szenved, és várja a csodát.
A passzív reménykedés valójában egyfajta önsorsrontás. Azzal, hogy nem tesznek a helyzet javításáért, a nők maguk tartják fent a boldogtalan állapotot, és megakadályozzák, hogy valódi boldogságot találjanak.
Ez a viselkedés gyakran abban nyilvánul meg, hogy a nők elhanyagolják a saját igényeiket és vágyaikat. Úgy gondolják, ha türelmesek és engedékenyek, a partnerük majd észreveszi az áldozatot, és megváltozik. Azonban ez ritkán történik meg. Ehelyett a nők egyre frusztráltabbak és elkeseredettebbek lesznek.
Fontos felismerni, hogy a változás nem jön magától. A kapcsolatok munkát igényelnek, és mindkét félnek aktívan részt kell vennie a javításban. Ha a nő egyedül reménykedik, az nem elég. Szükség van a partner hajlandóságára és aktív közreműködésére is.
7. A barátok és a család véleményének figyelmen kívül hagyása
Amikor egy nő boldogtalan a kapcsolatában, de túlságosan ragaszkodik ahhoz, hogy kilépjen, gyakran figyelmen kívül hagyja a barátai és családja véleményét. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy szándékosan negligálja őket, hanem inkább arról van szó, hogy a saját érzelmi vaksága miatt nem képes reálisan látni a helyzetet.
Lehet, hogy a szerettei aggódnak a viselkedése miatt, látják a partnerében a problémákat, amiket ő nem, vagy egyszerűen csak érzik, hogy valami nincs rendben. Ők kívülről látják a dinamikát, és gyakran objektívebb képet tudnak festeni, mint az, aki benne van a helyzetben.
A probléma gyökere gyakran az, hogy a nő fél beismerni, hogy a szeretteinek igaza van. A szakítás gondolata, a változás, a magány mind ijesztőek, és könnyebb meggyőzni magát arról, hogy minden rendben van, mint szembenézni a valósággal. Ezért aztán érveket keres a partner védelmére, magyarázatokat a viselkedésére, és elbagatellizálja a problémákat.
A legfontosabb, hogy megértsük: a barátok és a család véleményének figyelmen kívül hagyása nem feltétlenül jelenti azt, hogy a nő buta vagy naiv. Sokkal inkább arról van szó, hogy érzelmileg túlságosan bele van gabalyodva a kapcsolatba, és ezért nem képes reálisan felmérni a helyzetet.
Ehelyett, hogy meghallgatná a szeretteit, inkább keresi a megerősítést a saját elképzeléseihez. Olyan embereket keres, akik egyetértenek vele, akik azt mondják, hogy „minden rendben lesz”, vagy „minden kapcsolatban vannak nehézségek”. Ezzel csak tovább erősíti a saját illúzióit, és eltávolodik a valóságtól.
Ez egy veszélyes spirál, ami a nőt egyre mélyebbre húzza a boldogtalanságba, és megakadályozza abban, hogy lépéseket tegyen a saját boldogsága érdekében. Fontos, hogy legalább időnként meghallgassuk a szeretteinket, és elgondolkodjunk azon, amit mondanak, még akkor is, ha nehéz.
