Molett divat: farmer, az örök darab

achilles
4 perc olvasás
Vannak ruhadarabok, amelyeket csak vágyakozva nézeget az ember lánya, de molettként nem nagyon meri felvenni.

Egy időben ilyenek voltak a farmernadrágok és a farmerből készült ruhadarabok is – a túl passzos szabás ugyanis kíméletlenül kihangsúlyozta a teltebb idomokat, az itt-ott kibuggyanó zsír párnácskákat. Szerencsére ma már a molett divat is bővelkedik farmerből készült termékekkel, a rafinált szabásnak, a jól alkalmazott mintáknak és rátéteknek köszönhetően pedig bátran viselhető öltözetté váltak.

A farmer eredete

A mai farmernadrágot eredeti formájában egy favágó megrendelésére 1870-ben Jacob Davis szabómester készítette, aki az ehhez szükséges erős pamutszövetet Levi Strauss San Franciscó-i méteráru-kereskedőtől vásárolta meg. Annak érdekében, hogy a rávarrt zsebek minél erősebben tartsanak, Davis a sarkokat szegecsekkel erősítette meg – ezt a kiqlqkitást 1973-ban szabadalmaztatta is.

Az eredeti farmernadrág a jellemzően kék színű „denim”- ből, egy bizonyos fajta sávolykötésű pamutszövetből készül. A farmernadrágot  eredetileg a 19. században munkaruhaként hordták, de a 20. század második felében már divatcikk lett és alapanyagából már más ruhadarabokat – szoknyákat, női ruhákat, zakókat, dzsekiket, kabátokat –  cipőfelsőrészt, táskát stb. is készítettek.

Az 1950-es években az amerikai tinédzserek és fiatal felnőttek kedvelt viseletévé vált, amivel a szabályok elleni lázadásukat akarták kifejezni, oly mértékben kiváltva ezzel az idősebb generáció ellenszenvét, hogy az elegáns étteremekbe be sem engedték a farmernadrágot viselő személyeket.

Farmer a molett divat világában

Napjainkra a farmernadrág  már teljesen elfogadott viseletté vált, de jelentős mértékben át is alakult. Mind formai kivitelezésében, mind anyagában, számos változatával találkozhatunk. Nem csak a hagyományos farmer szövetből készül, hanem annak korszerűsített változataiból is (pl. elasztán fonallal vagy poliamid fonallal tették rugalmasabbá), ráadásul már nem is ragaszkodnak a kék színhez.

Viselik nők, férfiak és gyermekek, minden korosztály. Lehet kapni normál méretben, és a molett divat részeként plus size méretekben is. A legújabb fejlesztések pedig lehetővé teszik, hogy olyan farmerszövetet állitsanak elő, ami nagyon nagy teherbírású és kopásállóságú, ami alkalmassá teszi például motorosok sport ruházatának a készítésére.

Megjelentek a vízálló, teflonnal vagy szilikonnal kezelt farmer szövetek is a téli sport ruházati cikkekhez, vagy a „biofarmer” , amelyet amit 100%-ban biopamutból gyártanak

Milyen farmer termékeket vehetsz fel molettként?

A molett divat is szereti a szép, tartós, kényelmes, többféleképpen variálható, menő ruhadarabokat, így  a farmer szövetből készülteket is. Nyáron nagyon keresettek a vékonyabb szövetből készült vállpántos farmer ruhák, amelyek kényelmes és csinos viseletet jelenthetnek mindenkinek. Lefelé bővülő szabásvonaluk jótékonyan eltakarja a csípőt és a combokat.

Bokanadrágok

A  molett divat alapvető darabja, hiszen sokféleképpen kombinálható más ruhadarabokkal. Lehetsz benne sportos, laza, de egy exkluzivabb felsővel, akár elegáns alkalmi viselet is varázsolható belőle. Ne feledd: a legjobb akkor lesz az összhatás, ha magasabb sarkú cipővel viseld.

Hosszú farmer mellény

Az ősz közeledtével egyre hűvösebbé válhatnak az esték, ilyenkor tesz jó szolgálatot a hosszított fazonú farmer mellény. A molett divat kollekciók szerves részeként nyújtja az alakot, eltakarja a csípőt és a combokat.

Térdnadrág

A molett divat alapszabálya, hogy semmi se legyen túlságosan szűk, bő, hosszú vagy rövid. A rövidnadrág is kerülendő darab, mert egyrészt kényelmetlen, másrészt nem ideális a molettek számára. Válassz inkább térdnadrágot, ami a vádlira tereli a figyelmet a combjaid helyett.

Farmerszoknya

A térdig érő szűkebb fazonok és a lenge lefelé bővülő fodros, diszes darabok a legideálisabbak a molett divat szempontjából.

A farmer örök darab – szép, elegáns és vagány, molettként is vedd fel bátran!

Köszönjük a megosztást!
Hozzászólás