Az üzemi mentőládák tartalmi követelménye

achilles
1 perc olvasás

A különféle gyárak, üzemek igazgatóinak, vezetőinek külön előírás alapján kell beszerezni az elsősegély csomagot. Az üzemi elsősegély csomag egy falra szerelhető elsősegélydobozban kell hogy helyet kapjon, egy szabványnak megfelelő műanyag dobozban, mely kerettel is rendelkezik (melyből a doboz maga ki- be vehető). A keret két csavarral szerelhető a falra. Ez az elsősegély doboz munkahelyi előírás miatt kötelező minden intézmény számára.
Az elsősegély csomag tartalmaz gyorskötöző pólyát (több méretben), mull-lapot, kéztisztító lapot, kendőt, fóliakesztyűt, ragtapaszt, biztosítótűt, ollót, sebfertőtlenítő oldatot, valamint kiegészítő nyomtatványokat, mint a feljegyzési füzet, utasítás elsősegélynyújtásra valamint tartalomjegyzék.
A cégek vezetőinek kötelessége, hogy az elsősegély láda tartalmát meghatározott időn belül frissítsék, cserélni: a kötszerek öt évig, a sebfertőtlenítő oldatok három évig őrzik meg a szavatosságukat.
A falra szerelhető munkahelyi elsősegélydobozok több méretben kaphatóak, az „I” jelzésű 1-30 főig, a „II” jelzésű pedig 31-50 fő számára elegendő, míg a „III”-as 51-100 a IV-es jelzésű pedig 101-400 elsősegélynyújtásra alkalmas terméket tartalmaz. Nem csak a doboz tartalma, hanem maga a láda is megfelel a szabványnak.

Köszönjük a megosztást!
Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .