Mikor érdemes elkezdeni egy kezdő festőtanfolyamot?

achilles
4 perc olvasás
Gyermekként mindent elérhetőnek gondolunk. Merünk nagyot álmodni, mert elhisszük, hogy ahogy másoknak, úgy nekünk is sikerülhet. Aztán az évek alatt folyamatosan kikopik belőlünk ez az életszemlélet, és a nagyszerű célokból gyermekkori álmok maradnak. Törvényszerű, hogy ennek így kell történnie? A családalapításnak és a harmadik X elérésének valóban önmagunk teljes feladását, és az elvárásoknak megfelelő “komoly, érett, munkájába fásult” felnőtté válást kell jelentenie? Szerencsére ma már adottak a lehetőségek arra, hogy ez ne így legyen. Különösen igaz ez a képzőművészeti álmokra! A festést kezdőként is bármikor el lehet kezdeni, az hogy mi lesz belőle, pedig csak rajtunk múlik. Miért érdemes még felnőttként is a festést kezdőként elkezdeni? Azokat kérdeztük, akik igazán otthon vannak a kezdő festőtanfolyamok terén. Ők úgy vélik: “Ne gondold túl, csak Essneki festeni!”

Mit adhat egy kezdő festőtanfolyam?

A festés túl jó dolog ahhoz, hogy csak a legtehetségesebbek és a gyerekek űzhessék. A festést kezdőknek érdemes (újra) kipróbálni akkor is, ha a rajzórai élmények nem voltak túl biztatóak. Egy iskolarendszeren kívüli, a festést kezdőknek is megtanító festőtanfolyam számos szempontból eltér az iskolai rajzórától.

A festést kezdőknek bemutató tanfolyamok célja, közelebb vinni a festés művészetét az emberekhez. Megmutatni nekik, hogyan festhetik ki magukból a legtöbbet; rávezetni őket az önkifejezés egyik útjára; megéreztetni velük az alkotás örömét és kihozni őket a komfortzónájukból, hogy a csoda megtörténhessen. A festés kezdőknek, de haladóbbak számára is bírhat terápiás jelleggel, egy érzelmi mélypont vagy egy életútbeli krízis esetén.

Az ilyen festéseket kezdőknek úgy tervezik meg, hogy aki utoljára az iskolában fogott ecsetet, az is a siker élményével, és egy gyönyörű festménnyel távozhasson.

Hmmmm…. hogyan is lehetséges ez?

MESTERi vezetés

A rajzórákhoz hasonlóan a kezdő festőtanfolyamokat is egy instruktor, egy mester vezeti le. Tőle kapjuk az információkat, azonban szemben az iskolai oktatással, itt közel 4 X 4 óra áll a festőpalánták rendelkezésére, hogy befejezhessék művüket. Az instruktor oda fog érni minden festőkhöz, akiket tanáccsal, javaslatokkal támogat, de az ecsetet a festõ fogja irányítani. Célja, tehát, nem az ecset átvétele, hanem annak eredményes forgatásának megtanítása.

A kezdő festőtanfolyamokon az alapoktól (grafit használata) haladnak a végkifejlet (az elkészült festmény) felé. A résztvevõk többféle technikával (grafit, akvarell, porpasztel, akril) ismerkednek meg, melyeket a megfelelõ eszközökkel ki is próbálnak ott.

Alkotásukkal ecsetvonásról ecsetvonásra haladnak a festőpalánták. A technikák begyakorlásánál érdemes tartani az instruktor tempóját, hogy gördülékenyen lehessen továbbhaladni.

Hogyan készüljek egy kezdő festőtanfolyamra?

A legfontosabb dolog főleg a lelkesedés, türelem magaddal szemben és a maximalizmus csökkentése. Ha ezt sikerült biztosítani, akkor:

  • Nézz körbe az interneten az elérhető kezdő festőtanfolyamok között!
  • Válaszd ki a számodra megfelelő alkalmat és jelentkezz!
  • Jelenj meg időben a kiválasztott időpontban, és helyszínen a kezdő tanfolyamon olyan ruhában vagy a ruháddal a táskádban, aminek jól fog állni egy kis festék!

Hmmm… rendben, de mikor és mit vásároljak a tanfolyamra? A legtöbb kezdő festőtanfolyam, mivel kezdőknek szól, nem várja el, hogy a festőpalánta ismerje a legjobb művészellátókat és a minőségi festőeszközöket. A kezdő festőtanfolyamok szervezői ezeket mind biztosítják a résztvevők számára.

Ha elolvastad a cikket, akkor valószínű, motoszkál benned a gondolat, hogy kipróbáld magad egy kezdő festőtanfolyamon. Igazán veszítenivalód nincsen, de tapasztalatot, egy igazi élményfestést, és egy szép festményt máris nyerhetsz. Azt hogy mivé fejlődik a dolog (hobbi lesz, vagy rátalálsz a másodhivatásodra), majd úgyis kialakul menet közben. A lényeg, hogy ne gondold túl! Csak EssNeki festeni!

Köszönjük a megosztást!
Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .