Masszírozzuk meg a szívcsakrát!

Írta: nocske 1,016 views0

A hinduizmus szerint hét fő csakra létezik: korona, homlok, torok, szív, napfonat, szakrális és gyökér. A csakra maga az emberi testben elhelyezkedő pszichikai energia központi magja, energiaörvény, mely ellátja a testünket energiával. A szó eredeti jelentése ugyan kerék, ám a budhista jóga ezt forgatagnak vagy örvénylésnek is hívja. Ezeket az életerőt szállító csatorna kapcsolja össze. A test összes funkcióját a csakrákon átáramló életerő szabályozza.

A nyugati kultúrák szerint – a keletiektől eltérően – az élet központja a testben a szív, a megismerés és tudatosság színtere. A szívcsakra a szeretet, a nyitottság, az elfogadás, az együttérzés, a megbocsátás központja.

Szívünk amúgy is az egyik legfontosabb szervünk, sok esetben felfedezhető a kéz rátétele a szívünkre, mely kiemeli fontosságát: van, amikor köszönést jelez meghajlással egybekötve, de imádkozás közben is a szívünkhöz közel szorítjuk a kézfejünket.

Amikor a vállak előreesnek, a hát kipúposodik, a mellkas összenyomódik, ezzel a szívcsakra is bezárul, azaz energiahiányos állapotba kerül. A magány egyik pszichoszomatikus megnyilvánulását is kifejezik ezek a tünetek. Ilyenkor érdemes talpunkon a szív reflexzónáit két percig masszírozni körkörös nyomómozgással. A kristályenergia segítségünkre lehet mindebben: a kiegyensúlyozottság elérésére használhatunk kristályokat is: rózsakvarc, aventurin vagy smaragd, esetleg más zöld színű köveket. Maga a szín, meglepő módon nem a piros, hanem a zöld és a rózsaszín is megkönnyíti a szívre való koncentrálást. Kezelés alatt illóolajok: a kömény, a rózsa és a bazsalikom, meditációs zene is ajánlott, hiszen a szaglószervünk, illetve a fülünk is felvesz energiákat.

Szívcsakra Tudnivaló

Szívcsakra zavarakor érdemes hátrahajtani a gerincet, azaz a meggörnyedt hátú testtartást, mely a zavarokra utal, ellensúlyozni. Erre többféle póz is létezik, legjobb kombinálni azzal, hogy a kezünket is összekulcsoljuk hátul, de hasonló eredményt érhetünk el akkor is, ha egyszerűen hasra fekszünk. Nem feltétlenül alváskor, hanem bármilyen tevékenység végzése közben, ami ezt lehetővé teszi. Légző- és relaxációs gyakorlatokkal is lehet lazítani, energizálni a szívcsakrát.

Sok spirituális tanítás hirdeti, hogy a szeretet a kulcs a boldogsághoz. Ez tesz szabaddá minket, megszabadít a feszültségektől, félelmeinktől. Önzetlen és feltétel nélküli. Másokat pedig csak úgy tudunk igazán szeretni, ha előtte magunkat is megtanultuk elfogadni és szeretni is. Épp ezért nagyon fontos, hogy a szívcsakra, mely ezért leginkább felelős, teljesen harmonikus legyen.

Mi a véleményed?

Your email address will not be published.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>