A hierarchia szó jelentésével többnyire mindenki tisztában van: emberek (katonaság, egyház, munkahely) de akár dolgok is (matematika) egymáshoz való viszonyát, fölé- és alárendeltségét ábrázolja egyfajta rendszerben.

Legtöbb esetben ezeknek az egymáshoz való rendeltségeknek szigorú szabályaik vannak. Felépítésük eltérő lehet. Vannak, amik családfához, míg mások piramishoz hasonlítanak.

A szellemi hierarchiát – bár lényegesen eltér a fent említett példáktól – ábrázolni leginkább piramisszerűen lehet: legfelül áll a teremtő erő, a legnagyobb szellemi érték, a végtelen tudat. Hozzá igen közel, a tökéletességhez legközelebb állók helyezkednek el, a szellemi világok. Legalul pedig értelemszerűen azok tartózkodnak, akik ettől a teljességtől a legmesszebb állnak, ez a fizikai létünk.

A szellemi hierarchiában is jelen van azonban az, ami mindenhol máshol is: a legfelső szinten lévők befolyással vannak az alattuk lévőkre minden szinten, míg ez a folyamat visszafelé nem elképzelhető. Alulról nem hat felfelé semmi. Így van ez a szellemi léttel is. Azzal a nagy különbséggel, hogy a szeretet, az emberi vagy egyéb materiális hierarchiával ellentétben, itt mindenütt jelen van. Anélkül elképzelhetetlen ez a fajta hierarchia. Minél feljebb kerül valaki, annál több benne a szeretet, a szellemi képesség, a bölcsesség, annál szabadabban mozog, lát át alatta lévő szinteket, hat másokra, míg az egészen alacsony tudatszinteken a szeretet kevesebb, hiszen a tökéletességtől is messzebb vannak, ezzel együtt erejük, felelősségük is kevesebb az ottani lényeknek.

A mindennapi hierarchiák megszokottan úgy működnek, hogy a fentebb elhelyezkedők kizsákmányolják az alattuk lévőket, a szellemi hierarchiában, a szeretet eszközével élve, a fenti szintek segítik az alsóbb szinteket, ezzel a támogatással emelve őket magasabbra, ami létünk legfőbb célja.